2016. február 20., szombat

Savanyú káposzta készítése házilag - hordós káposzta


A boltban kapható zacskós savanyú káposzták nem igaziak. Gyorssított eljárással savanyítják őket, amely nem tejsavas erjedéssel történik, hanem ecet, vagy citromsav és édesítőszerek hozzáadásával, amit utólag tartósítószerekkel kezelnek, hogy hosszú ideig legyenek eltarthatóak. Ahhoz pedig hogy mindeközben a káposzta roppanós maradjon, borként használnak. Ennek köszönhetően a bolti káposztákban nem sok élő dolog van, valamint C-vitamin tartalma is sokkal alacsonyabb...

Fahordóban, műanyag edényben, vagy kerámia hordóban készíthetjük. Hagyományosan fahordóba teszik, és gumicsizmával tapossák, hogy a káposzta megtörjön, és levet engedjen.


Hozzávalók egy 30 literes hordónyi savanyú káposztához :

25 kg fejes káposzta (nettó súly, tisztítás után)
1 kg durva konyhasó (nem jódozott!)
3 g babérlevél
7 g egész feketebors
7 g egész köménymag
2 db képia paprika
1 db nyári alma

Savanyú káposzta elkészítése

A káposzták külső piszkos, sérült leveleit távolítsuk el, majd a torzsa koszos, sérült részét is vágjuk le. Van, aki a torzsát teljesen kivágja, mi nem tettük, mert elég zsenge volt, és abban elég sok a cukor, ami segít az erjedésben. Mivel közepes fej káposztákat (1.6 – 3 kg) sikerült beszerezni, így nekünk 28 kg káposztából 3 kg hulladék lett, és így lett meg a 25 kg nettó súlyú alapanyag. Ezt kellett volna káposztagyalun legyalulni, de sajnos nekünk az nem volt.

Szóval, kezdjük el. Szedjünk le egy-egy nagyobb fej káposztáról kétszer 5-6 egész szép levelet leszedni, mert ezzel ki kell majd bélelni a hordó alját, és ezzel fogjuk lezárni a tetejét is. Tegyük tehát a hordó aljára az egyik adag 5-6 levelet, majd hintsük meg sóval. Gyaluljunk le egy (kisebb fejek esetén akár kettőt is) fej káposztát, majd szórjuk a hordóba. Erre megint jöhet egy kis marék só. Tegyünk rá 2-3 babérlevelet, hintsük meg lazán egész köménnyel, fekete borssal, esetleg megszórhatjuk még apróra vágott kápia paprika kockákkal is. A fűszerezés tekintetében az egyedi ízlésé a főszerep. Van aki más fűszereket is rak bele (kapor, csombor, stb.), van aki semmilyet, csak borsot. Ez teljesen egyedileg választható. Mi így szeretjük. Ezt követően jöhet ismét egy-két fej gyalult káposzta, majd a só és a fűszerek. Ezt a rétegzést mindaddig folytassuk, míg el nem fogy a káposzta.

Nagyon fontos, hogy minden réteg káposztát (az elsőt is) alaposan döngöljük le. Régen a nagy fa hordókban ezt gumicsizmában taposták, kisebb hordókban pedig döngölőfával adtak a feelingnek. A mi 30 literes hordónkhoz sem méretben illő gumicsizma, sem pedig döngölőfa nem volt, így minden sort az ökölbe szorított kezemmel nyomkodtam le. Minden sort alaposan ki kell nyomkodni. A lényeg, hogy minél több káposzta sejtet tudjunk szétroncsolni, és ezzel arra ösztökélni, hogy kiadja levét. Az első sornál már az is jó eredmény, ha sikerül annyit kipréselni belőle, hogy épp ellepje a sort, míg ahogy közeledünk a végéhez, egyre több lesz a leve. Felhívnám azonban minden vállalkozó kedvű figyelmét arra, hogy ha ököllel áll neki, készüljön fel rá, hogy az öklét kieszi a sós lé.

Ha készen vagyunk, és az utolsó sort is kinyomkodtuk, akkor jöhet a nyári alma (már ha teszünk bele). Vágjuk be a tetjén kereszt alakba, majd nyomjuk bobjuk bele a hordóba (akár lejjebb is nyomhatjuk benne). Ezt követően jöhet a tetejére a maradék 4-5 egész levél úgy elosztva, hogy a lehető legjobban lefedje az egészet. Erre kell egy olyan kerek tál, tányér, stb., ami belefér a hordóba, és szintén a lehető legjobban lefedi az összes káposztát. Kerüljük a fémeket! Erre kell valami nehezék. Régen ezek tisztára mosott kövek voltak, manapság elegendő lehet egy 4,25 literes tetővel lezárható, vízzel megöltött befőttes üveg is. Ezt helyezzük nehezéknek a hordóba, majd addig nyomjuk vele lassan lefelé a káposztát, míg egyrészt teljesen lé alatt lesz, másrészt a hordóra rá tudjuk tenni a csatos fedelet. Ez a megoldás azért jó, mert miközben a káposzta erjed, a fejlődő gáz felhajtóereje felfelé szeretné nyomni a káposztát, és ha a súlyt nem választottuk meg gondosan, akkor bizony fel is nyomná, és megpimpósodhatna az egész. Így azonban ez nem történhet meg, hiszen a hordó fedele biztosan nyomja lefelé az üveget…

Induljon az erjedés

Nagyjából 20-24 fokos helyiségbe kell tenni a hordót, ahol elvileg két-három nap után megindul az erjedés. Na kérem, ez nálunk nem így volt. Én naponta kukucskáltam bele a hordóba, hogy történik-e valami, de semmi. Már teljesen be voltam tojva, hogy ez nem jött össze, csak kidobtuk a pénzt, amikor nagyjából öt nap után észrevettem némi pezsgést és habzást. De nem volt az a mindent elsöprő, hordót szétrobbantó erjedés, csak amolyan nyugis fajta. Szóval, azt írják, az erjedés eltarthat a hőmérséklettől és a mennyiségtől, valamint a káposzta minőségétől függően kettő-három, de akár öt-hat hétig is. Ez alatt az idő alatt illik legalább két naponta átforgatni a levet. Ezt lehet a hordó óvatos rázogatásával is, vagy egy gumicsövet a hordó aljáig dugva levegőt fújunk bele, amitől a lé átforog. Ez utóbbi megoldás az interneten kering, és minden bizonnyal ez a lusta verzió, de vajon jó? Én nem ajánlanám, mert egyrészt a buborékok bent ragadhatnak a káposzta szálak között, és akkor megindulhatnak káros folyamatok is.

Másrészt a szánkból befújt levegő még a legaprólékosabb szájhigiénia mellett sem nevezhető bakteriális szinten tisztának, így ismét azt kell mondjam, emiatt is káros folyamatok indulhatnak meg. Arról nem is beszélve, hogy az elején azért is kellett a taposás, hogy a levegő buborékokat kiszorítsuk a káposzta szálak közül. Szóval vagy óvatosan rázogassuk meg a hordót, vagy dugjunk le egy tiszta csövet a legaljáig, és azon keresztül szívjunk le pár liter lét, majd öntsük vissza a tetejére. Én nem vacakoltam ezzel, nagyanyámék sem foglalkoztak anno a káposzta levével ennyit – idejük sem volt rá -, csak néha megrázogattam a hordót.

Néhány nap, esetleg hét után a káposzta leve sötétebb lett, ami valószínűleg az élesztőgombáknak köszönhető. Azt írták mindenhol, hogy a habzás során keletkezik egy barnás élesztős réteg a tetején. Mivel nekünk nem habzik igazából, épp csak pezseg, de azt folyamatosan, így nekünk se hab, se barna réteg. A lé színeződött el kicsit, de nem jelentősen. Szóval, felnyitottuk Pandóra szelencéjét hogy mi lehet benne. nem tudom, írtuk-e már, de a szoba egyik sarkában, a cserépkályha mellett érlelődik a káposztánk, a lakás egyéb részein ugyanis nincs ehhez elég meleg. Na amikor kinyílt a hordó, két dolog történt: elsőre mellbe vágott a széndioxid, ami nem volt túl kellemes érzés. Ezzel amúgy jó vigyázni! Ezt követően jött a savanyú káposzta szag. Aztán megkóstoltam… ízre valahol félúton járhatunk. Már érezni a jellegzetes savanyú ízt, de ugyanakkor még nagyon sós. Annyira már nem, mint az elején, de még sós. Állagra kellemesen roppanós. Azt hiszem, kell még neki néhány hét erjedés, de jó úton járunk már…

Erjedés után

Amikor az erjedés megszűnt, a hab elkezd letisztulni a tetejéről (kb. 5-6 hét). Ha ez megtörtént, tegyük át 0-5 fokos helyiségbe, és lezárt fedővel tároljuk. Minél kevesebbet nyitogatjuk, annál tovább tartható el. Ha lehet, kézzel ne nyúlkáljunk bele, legyen inkább a hordóban egy nagy csipesz erre a célra. Ha olyan környezetben lakunk, ahol nem megoldható a 0-5 fokos tárolás, kisebb adagokban (1-3 kg) kiszerelhetjük nylon zacskókba és fagyasztószekrényben/ládában fagyasztva nagyon sokáig tárolható anélkül, hogy tönkremenne belőle bármi is, ami a szervezetünk számára hasznos. Ez esetben egy kisebb mennyiséget hagyjunk a hűtőben befőttes üvegekben, ahol szintén hónapokig tárolható. Ha megmarad a káposztaléből, akkor érdemes kipróbálni egy másik kedvencet azaz a savanyított alma receptjét.


Fontos: Ha nincs olyan helyisége a házban, ahol folyamatosan 8 fok alatt lehetne tartani az elkészült káposztát, akkor fagyasszuk le, ugyanis az erjedés nem áll le.
Ennek több következménye is lehet: Kiforr az edényből, és minden savanyú káposztalétől fog ázni, túlérik a káposzta és ehetetlenül savanyú lesz vagy felpuhul a túlérés közben, és elveszíti roppanósságát.

Lehetne tartósítószerrel leállítani az erjedést, vagy hőkezeléssel, de azt senkinek nem ajánljuk, mert akkor pont az vész el benne, amitől annyira egészséges: a tejsavbaktériumok. A fagyasztás közben azonban ezek nem sérülnek, a lefagyasztott savanyú káposzta felolvasztás után újra él… ha van hűvös spájz, akkor ott is eltartható hónapokig.

Forras : itt...

Savanyú káposzta: több mint vitaminforrás


A káposzta egy olyan zöldség, ami sokoldalúan felhasználható, s amelyet (mai fajtákhoz hasonlót) már a görögök, illetve rómaiak is termesztettek és nagy becsben tartottak. Számos fajtája és elkészítési módja ismert, így megannyi ínycsiklandó ételvariáció készíthető belőle. Legyen szó akár levesről, főételről, vagy desszertről a káposzta kitűnő alapanyagként szolgál. Jelentőségét azonban nemcsak a könnyű beszerezhetősége, viszonylag olcsó ára és sokrétű felhasználhatósága adja, hanem a benne rejlő gyógyító erő és az értékes tápanyagok. A savanyú káposzta kedvező tulajdonságait már az ókorban felismerték, azt pestis és gyomorfekély kezelésénél használták, míg az egyiptomiak szintén betegségeket kezeltek vele és úgy gondolák a káposzta isteni erővel bír. A középkorban élő szerzetesek ugyanakkor foglalkoztak a káposzta nemesítésével, amely folyamat során különböző fajtákat is kifejlesztettek. Hazánkban a XV. századtól kezdve termesztik élelmezési szempontból, de napjainkban a népi gyógyászatban is szívesen alkalmazzák.

Savanyú káposzta: a nagy „átváltozás”

A sózással történő tartósítást, már az ókori rómaiak is alkalmazták. Ennek a hajózás elterjedésével nagy hasznát vették, mivel jelentős mennyiségű élelmiszert kellett magukkal vinni a hosszú hajóútra. A XVI. századtól kezdve megnövekedett a savanyú káposzta tekintélye, mert addigra már felismerték, hogy a tengerészek között gyakran felbukkanó betegség, a skorbut (C-vitamin hiány) ellenszere.

A nyers káposzta tejsavas erjesztés során „alakul át” és válik belőle savanyú káposzta. Savanyítás folyamán a tejsavbaktériumok hatására a levelekben lévő szénhidrátból tejsav keletkezik. Ez az anyag meggátolja a rothadást okozó organizmusok szaporodását és működését. Mindezt a tevékenységet támogatja a káposztához hozzáadott kis mennyiségű konyhasó.

A savanyú káposzta könnyedén elveszíti tápanyagtartalmát. Nyersen ideális C-vitamin-forrás, de főzés során ennek több mint a fele elveszhet. A savanyítással való tartósítás előnye, hogy C-vitamin és vízben oldódó vitamin tartalma megmarad. Sterilizálás, párolás, főzés, vagy sütés a savanyú káposzta tápanyag és vitamin készleteit is tönkreteszi, így inkább nyersen fogyasztandó!

A témához kapcsolódó cikkeink: Egészséges étrend | Egészséges táplálkozás | Divertikulitisz | Gyakori megfázás |

A káposztában rejlő lehetőségek

magas tápértékkel rendelkezik: A káposztafélék családjába tartózó zöldségek, így a káposzta C-, E- és K-vitamin tartalma magas, sőt még kalciumban és vasban is gazdag. Mindemellett a zöld leveleiben béta-karotin, antioxidáns, folsav, kén, klór, jód, tiamin, magnézium, A- B- és U-vitamin (azaz metil-metionin), továbbá élelmi rost található. Az utóbbival kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy milyen jelentős a rost táplálkozásban betöltött szerepe, továbbá a rost belekre gyakorolt hatása egészségünk megőrzése érdekében.
védi a bélrendszert: a „kerti patika” egyik legkorábbról ismert és legelterjedtebb természetes gyógyszere a káposzta. Eltérő fokban, de jótékony hatását ugyancsak kifejti nyersen, savanyú káposzta, vagy főzött formában történő elfogyasztáskor. Szervezetünket, illetve emésztőrendszerünket támogatja azáltal, hogy nagy mennyiségű ként tartalmaz, amely egyúttal sejtjeink alkotóeleme. Ezt a kedvező hatást a benne lévő jód és klór tovább erősíti.

Legelőnyösebb, ha a savanyú káposzta és leve nyersen kerül elfogyasztásra. Nagyon jó C-vitamin-forrás friss gyümölcsök hiányában, főként a téli időszakban. Kedvező hatást gyakorol a bélműködésre, mivel a savanyú káposzta levének enyhén hashajtó hatása van, így megakadályozza a szorulás kialakulását, vagy a már kialakult székrekedést megszűnteti. Egyfajta természetes béltisztító program elvégzését viszi véghez, melyet követően javul az élelmiszerekből felvett tápanyagok hasznosítása. Ezenfelül elősegíti az egészséges gyomornyálkahártya kialakítását, továbbá gyorsíthatja egyes bélproblémák (pl.: nyombélfekély) kísérő tüneteinek elmúlását és javítja az emésztést. U-vitamin tartalmáról pedig azt tartják, hogy gyógyítja a gyomorfekélyt.
segít a fogyásban: tökéletes fogyókúrás étel készíthető belőle, mivel a káposzta vitamin tartalma jelentős, mégis egy átlagos, főtt adag kalória tartalma alacsony. Fogyni vágyók számára ideális a megfelelő súlyvesztés elérése érdekében, természetesen csak akkor, ha kerüljük a hozzáadott kalóriadús alapanyagokat (pl.: zsiradék, zsíros tejföl, füstölt hús). Koplalás nélkül, rendszeres testmozgás mellett, tehát könnyedén elérhető strandszezonra a lapos has a káposzta alapú ételekkel.
gyógyítja a fogínygyulladást: a nyers káposzta és sárgarépa levének elegye (keverési arány 1:1) kezeli a gyulladt fogínyt, mivel magas a C-vitamin tartalma. A növényben lévő mustárolaj pedig antibakteriális hatású, így természetes antibiotikumnak tekinthetjük.
szabályozza a vér cukor- és koleszterinszintjét: a zeller és a saláta levének fogyasztása mellett a káposzta evés is kedvezően befolyásolja a vércukorszintet. A bennük lévő anyagok a vércukor szabályozására hatnak, amely előidézi a cukorszint emelkedését, vagy csökkenését. Fogyasztása tehát kedvező cukorbetegség esetén! A koleszterinszint a káposzta kén-aminósav elemének hatására csökkenést mutat. A savanyú káposzta erjedésekor tejsavbaktériumok jönnek létre, amik kedvezően befolyásolják az epeműködést, s így csökkentik a vér koleszterinszintjét. Ennek és más hasznos tápanyagainak révén segíti a szívműködést.
méregtelenít: a káposzta szabályozza a máj működését. Környezetünkből számos méreganyag jut be szervezetünkbe, így májunk megterhelő munkát végez. A káposzta azonban mindebben segítséget nyújt, mert képes egyes anyagok, mint a nikkel, kobalt, vagy a réz semlegesítésére. Bizonyos esetekben pedig a máj meggyengült munkája, vagy a szorulás bőrkiütések, pattanások formájában mutatkozik meg. Ilyen eredetű bőrelváltozások a nyers káposzta levének ivásával könnyedén megszűntethetőek, mivel kitisztítja a beleket és támogatja a máj méregtelenítő folyamatát.

Ráadásul glutamin és aminósav tartalma hozzájárul egyes májbetegségek gyógyításához. Az alkohol károsító hatásának csökkentése érdekében ajánlatos savanyú káposzta levét, vagy káposztalevest fogyasztani.
nyugtatja az idegeket: segít csillapítani az idegességet, enyhíti a túlzott aggodalmat, megszűnteti a depresszív és szorongásos állapotot, orvosolja az alvászavarokat. Mindehhez csak savanyú káposzta, vagy nyers káposzta levének fogyasztása szükséges.
újjá építi a bélflórát: a savanyú káposzta készítésekor tejsavbaktériumok keletkeznek, melyek elsősorban a vastagbélben fejtik ki áldásos hatásukat. Az antibiotikumok, stressz, egészségtelen életmód stb… hatására károsodik a bélflóra, ami az immunrendszer működésére szintén kihatással van. Emiatt fontos a bélbaktériumok egyensúlyának megtartása, probiotikumok segítségével. A savanyú káposzta tejsavbaktériumai így kijavítják a károsodott bélflórát, emellett a káposzta savanyításakor képződött tejsav és a hozzáadott csekély konyhasó meggátolja a káros mikroorganizmusok elszaporodását védve a szervezetet a megbetegedéstől.
véd a rák ellen: kutatók számos olyan anyagot azonosítottak a káposztában, amelyek szerepet játszhatnak a rák megelőzésében. Úgy tapasztalták, hogy összefüggés lehet a rendszeres káposzta evés és a vastagbélpolipok (amiből sok esetben vastagbélrák alakul ki) visszafejlődése között. Nőknél a káposzta felgyorsítja az ösztrogén anyagcseréjét, s így csökkenti a mellrák kialakulásának esélyét. Antioxidáns hatású flavonoidokat tartalmaz, amik segítenek a rákbetegségek megelőzésében, ezenkívül csökkentik a szervezetben lévő gyulladást és támogatják az immunrendszer védelmi feladatát.
Káposztából is megárt a sok

A táplálkozástudomány álláspontja szerint napi 10-15 dkg elfogyasztott savanyú káposzta már elegendő mennyiség a kedvező hatás kiváltásához. Lehetőleg nyersen, feldolgozás nélkül kell fogyasztani, mivel főzés során veszít vitaminjaiból és értékes tápanyagaiból!

Ha túlzásba visszük a káposzta fogyasztását, akkor az gátolhatja a vas felszívódását, ami vérszegénységhez és elhúzódó fáradtság kialakulásához vezethet.

Emésztőrendszeri problémákkal és epebetegséggel küzdőknél haspuffadás, felfúvódás is jelentkezhet savanyú káposzta fogyasztás után az illóolaj és rosttartalma miatt. Bizonyos helyzetekben azonban nem maga a káposzta, hanem az ételhez hozzáadott zsiradék, vagy füstölt hús eredményezi a problémát.

Forras : itt...

2016. február 14., vasárnap

A húsvéti ételek szimbolikája


A husveti barany, az ünnep áldozati jellegű étele, amelyet már az ószövetségi zsidók is fogyasztottak keserű salátával és kovásztalan kenyérrel Egyiptomból való megmenekülésüknek és elsőszülöttjeik váltsága emlékezetére. Izsák helyett leölt kos szerepel Ábrahám áldozatában is. Engesztelő napjukon pedig a zsidók a pusztába bűnbakot eresztettek.


Minthogy Jézus az emberiség váltságára jött a földre, érthető, hogy már az újszövetségi könyvek is Isten bárányányak nevezik őt –az ószövetségi előképekre támaszkodva. Az Isten báránya ábrázolások a középkortól kezdve igen elterjedtek voltak az egyházi és világi építmények, pecsétek és egyéb tárgyak díszítményeiként.A húvéti bárány áldás-szövege már a Pray-kódexben olvasható, s azt is tudjuk, hogy a középkorban a tihanyi monostornak húsvéti bárányt ajánlottak fel a hívek. A húsvéti bárányáldozat emlékét a magyar néphagyományban is megtaláljuk: a régi szegedi felsőtanyai juhászgazdák például a leölt bárány vérével az ószövetségi zsidók módjára szokták megkenni az ajtófélfát, hogy az ő elsőszülöttjeiknek se legyen bajuk. A bárányt általában nagypénteken ölték meg, s elkészítés közben arra is ügyeltek, hogy csontját ne törjék meg (János evangéliuma 19,36). A csonttörés tilalma később sok helyen a húsvéti sonkával kapcsolatosan is felbukkan.

Másik igen régi húsvéti eledelünk a tojas , az élet és újjászületés archaikus jelképe. Keresztény magyarázat szerint, amint a tojásból új élet kel, úgy támad föl Krisztus is sírjából az emberek megváltására. Egy másik felfogásban a tojáshéj az Ószövetséget, belseje az Újtestamentomot jelképezi.


 Piros színe Krisztusnak az emberiségért kiontott vérére emlékeztet. Ez utóbbi motívum számtalan változatban a néphiedelmek között is megtalálható. A körmendiek például úgy mesélik, hogy mikor Jézust keresztre feszítették, odament egy asszony, aki kosarában tojást vitt. Letette és elkezdett imádkozni. Egyszercsak egy csöpp vér csöppent az egyik tojásra és megpirosodott tőle. Ezért festik pirosra a tojást húsvétkor.

            A tojásajándékozásnak a mai profán jellegével ellentétben korábban liturgikus szimbolikus jelentése volt. A régi időkben a keresztszülők azért ajándékoztak húsvéti tojást a keresztgyermekeiknek, hogy a megváltás kiváltságos örömére emlékeztessék őket. Göcsejben és Somogyban szinte máig szívósan tartja magát ez a hagyomány. Vásárosdombón ezen túlmenően még a kereszt- és bérmakomák, komaasszonyok korozsmával is megtisztelik egymást. A húsvéti korozsma szép fehér abroszba kötött hímestojásból, almából és süteményből áll. A húsvéti tojásnak más szentelményekhez hasonlóan sok helyen mágikus erőt tulajdonítanak. Például Nyírábrányban a húsvéti szentelt tojás héját szántották a földbe. Volt úgy is, hogy a tojást a vetőzsákba tették és a magot arról vetették.

  A húsvéti tojással összefüggő ünnepi szerencsejáték a sokféleképpen emlegetett szerencsejáték a tojásütés (koccintás, kókányolás, stb.) A szokás egész Európában ismeretes. Lényege: a fiúgyermekek a locsolkodásért, vagy keresztszüleiktől kapott tojásokat párosával összeütik. Akié összetörik az a vesztes és köteles átadni annak, akié épen maradt.


A sonka , a paraszti élet gazdasági és kultikus rendje következtében már igen régóta a jellegzetes húsvéti eledelek közé tartozik, sok helyen kiszorítva az eredetileg szokásos bárányt. A hozzá fűződő hiedelmek inkább mágikus, mint szakrális jellegűek.

Forras : innen...

A húsvéti sonka titkai


Mindenkinek van saját trükkje, receptje a húsvéti sonka elkészítéséhez, egész kis szertartásokat végzünk annak érdekében, hogy minél ízletesebb, omlósabb legyen az a hús…


Az alapok

A sonkafőzésnek már Húsvétot megelőző nap neki kell állni, hiszen sokáig tart, és akkor lehet szépen szeletelni, ha már kihűlt, megdermedt.
A hagyományos parasztsonkát, főleg ha házi, főzés előtti éjszakán be kell áztatni, hogy veszítsen sósságából. Mindig hideg vízben tesszük fel főzni, lehetőleg fedő nélkül. Lassan főzzük, gyöngyözve, türelmesen, ne zubogjon a víz. Azt mondják, annyi órát kell főzni, ahány kilós a sonka. Na ez azért meg szokott dőlni, mert a kisebb, kötözött fajtát is van, hogy órákig kell rotyogtatni, mire finom puha lesz. A főzési idő sokkal inkább a pácolástól, az érlelés módjától függ, de persze természetesen a mérettől, súlytól is.
A főzési idő leteltével a főzőlében hagyjuk kihűlni a sonkánkat, majd hűtőbe tesszük, és amikor már hidegre dermedt, akkor szeleteljük.
A kötözött sonkáról a hálót a főzést követően, kihűlés után el kell távolítani, mert ha madzagostul teszed hűtőbe, utána már nagyon nehéz lesz szépen lefejteni róla.

Az íz

Sokan arra esküsznek, hogy semmiféle fűszer, zöldség, egyéb nem kell a főzőlébe, míg mások jó alaposan fűszereznek. Ha fűszerezel, íme néhány ötlet, kombináció.

Tehetsz bele vöröshagymát, fokhagymát, egész borsot, babérlevelet. Ez egy elég jellemző fűszer-kombináció sonkához.
Fentieket tovább variálhatod szárított, hegyes erős paprikával is, amit durván beletörsz a főzőlébe. Sőt akár kettőt is, függően attól milyen csípős sonkát szeretnél.
Ha valami különlegesebbre vágysz, akkor dobjál bele rozmaringágat, borókabogyót, szegfűborsot.
A titok szerintünk: A sonka minősége és a főzési idő. Ez utóbbit nagyon el kell találni!

Forras : innen...

A húsvét eredete, története és jelképei


A húsvéti ünnep neve különböző nyelveken más és más. Közös eredete azonban, a húsvét héber neve, a pészah. A szó kikerülést, elkerülést jelent. Eredetileg a keresztény és a zsidó ünnep egybe is esett.

A níceai zsinat i. sz. 325-ben szabályozta a keresztény ünnepek rendjét, ekkor vált el a két ünnep ideje. A húsvét angol neve: passover, átrepülést jelent. Gyakorta használják az Easter elnevezést, mely a német Oster szóval együtt keresendő. Őse egy germán istennő, Ostara az alvilág úrnője, ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség idején volt. Lehet, hogy neve az East, a kelet szóból származik, s a napfelkeltére utal. A szó a magyarban nem található meg, de Csíkményságon a húsvéti körmenet neve: kikerülés, más vidékeken a feltámadáshoz kapcsolódik. A magyar szó: húsvét, az azt megelőző időszak, a negyvennapos böjt lezárulását jelzi.

A húsvét és a hozzá kapcsolódó ünnepek a mozgó ünnepek közé tartoznak, azaz nem esnek a Julián-naptár szerinti év ugyanazon napjára minden évben. A Nap mozgása mellett a Hold mozgásától is függ a dátum némileg a héber naptárhoz hasonló módon. A húsvét helyes időpontja gyakran vita tárgya volt.

A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel, melynek elemei a feltámadás, az újjászületés. Húsvét napja az 1582-ből származó egyházi szabályzat szerint a tavaszi holdtölte utáni első vasárnapra esik: március 22 és április 25-e közé. (Ezt mondja ki a niceai zsinat határozata is i. sz. 325-ben)

A húsvét kialakulásában fontos szerepet játszik a zsidó húsvét, a pészah. E vallás tanítása szerint e napon ünneplik a zsidók az egyiptomi rabságból való menekülésüket. Az Ótestamentum szerint a halál angyala lecsapott az egyiptomiakra, a zsidók kapuja azonban egy frissen leölt bárány vérével volt bekenve, így az ő házukat "elkerülte".

Az Egyiptomból való kivonulás történetét írja le a Hagada. A keresztény egyház szertartásaiban a hosszú ünnepi időszak átfogja a kora tavasz és a nyár elejei hónapokat. Az előkészületi idő a nagyböjt, amely Jézus negyvennapos sivatagi böjtjének emlékére, önmegtartóztatására tanít. Ezt nagyobb, kisebb ünnepek követik s a húsvéti ünnepkör a pünkösddel zárul. A ciklus a karácsonyi ünnepi szakasz párja, de jóval régebbi annál. Latin neve: Septuagesima - hetvened, mert hetven napig tart, húsvéti időnek is nevezik.

Húsvétkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus feltámadását. A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában. A húsvét ünnepét megelőző vasárnap, virágvasárnapon arról emlékezik meg az egyház, hogy Krisztus pálmaágakat lengető tömeg éljenzése közepette vonult be szamárháton Jeruzsálembe. A nagycsütörtök (zöldcsütörtök) Krisztusnak az Olajfák-hegyén történt elfogatását idézi emlékezetünkbe. Nagypéntek Krisztus Pilátus általi halálra ítélésének, megostorozásának és kereszthalálának a napja. Nagyszombat este körmenetekkel emlékezik meg a keresztény világ arról, hogy Jézus - amint azt előre megmondta - harmadnap, azaz húsvétvasárnap hajnalán feltámadt halottaiból.

Húsvéti jelképek, szimbólumok


Barka

A barka bolyhos virágainak különleges gyógyerőt tulajdonítottak a régiek. Ha a családi tűzhelybe dobták, megóvta a házat a bajoktól, lenyelve pedig gyógyszerként elmulasztotta a torokfájást.




Bárány

A legősibb húsvéti jelkép a bárány. Eredete a Bibliában keresendő. Az ótestamentumi zsidók az Úr parancsára egyéves hibátlan bárányt áldoztak, s annak vérével bekenték az ajtófélfát, hogy elkerülje őket az Úr haragja. A húsvéti bárány Jézust is jelképezi. A Bibliában Krisztus előképe volt az a bárány, amelyet a zsidók Egyiptomból való kimenetelük alkalmával ettek, és amelyet nap mint nap feláldoztak a jeruzsálemi templom oltárán.

Az Újtestamentumban Jézus Krisztus az emberiség váltságára jött a földre: "Krisztus a mi bárányunk,aki megáldoztatott érettünk".


Nyúl

A másik húsvéti állat, a húsvéti nyúl megjelenésének magyarázata már jóval nehezebb. Az ünnep termékenységgel kapcsolatos vonatkozásában magyarázat lehet a nyúl szapora volta. Mivel éjjeli állat, a holddal is kapcsolatba hozható, amely égitest a termékenység szimbóluma. Nyúl és tojás ősi kapcsolata a kutatók szerint a germán hagyományok alvilági istennőjének legendájában jelenik meg: eszerint a nyúl eredetileg madár volt, s az istennő haragjában négylábú állattá változtatta. E különös tulajdonságú állat hozzánk is német közvetítéssel került, de kialakulását homály fedi.

Az is lehet, hogy tévedésről van szó, mert régen egyes német területeken húsvétkor szokás volt gyöngytyúkot ajándékozni tojásaival együtt. A gyöngytyúk német neve Haselhuhn, röviden Hasel. A félreértés abból is eredhet, hogy németül a nyúl neve Hase. Mindenesetre a tojáshozó nyúl igen népszerűvé vált, a múlt század végén a képes levelezőlapok elterjedésével igen sokfelé eljutott.


A tojás

A tojás az élet újjászületésének, a termékenységnek legősibb jelképe. Bármilyen kicsi is, képes a világegyetem nagyságát s az élettelenből az élőbe való átmenet rejtélyét jelképezni.

Fontos szerepe van a húsvéti étrendben is, de a tojások színezése, díszítése is régi korokra nyúlik vissza. A leggyakrabban használt szín a piros, magyarázatát a színek mágikus erejébe vetett hit adhatja. A pirosnak védő erőt tulajdonítottak. A tojások piros színe egyes feltevések szerint Krisztus vérét jelképezi. A tojásfestés szokása, s a tojások díszítése az egész világon elterjedt.

A tojásfestés népszokásként elsősorban Kelet-Európában maradt fenn a XXI. századig. Eredetileg egyszínűek voltak, pirosas színüket növényi festőanyagoktól kapták. Erre szolgált a vöröshagymahéj, a börzsöny, a bíbortetű. Később kialakultak a feliratos tojások. A díszítést viasszal "írták" a héjra, melyet festés után lekapartak. Lehetett a szöveg név, üzenet, esetleg a keresztény jelképek valamelyike. A minták ismerői tojásfestéssel foglalkozó asszonyok voltak, akiktől a lányok megvásárolták azokat.

Magyarországon a festett, díszített tojás ajándékozása elsősorban a húsvéti locsolkodáshoz kapcsolódik. A díszített tojások festésének formái, a minták elrendezése tájegységenként változott. A nálunk leggyakrabban használt minták geometrikusak. A tojást hosszanti vonalakkal két, majd négy mezőre osztották. A hosszanti vonalak számának növelésével 16 mezős osztás is van, de igen ritkán. Ezt a művészetet rámázásnak nevezik. Az így kialakított, majdnem háromszögletű mezők alkotják a geometrikus vagy virágdíszítés kereteit. Néha az osztóvonalakon is díszítenek. A díszítmények lehetnek: tulipános, fenyőágas, rózsás, almás, stb. A díszített tojás neve hímes tojás, s magát az eljárást tojáshímzésnek nevezik.

Különböző tojásgyűjtő népszokások vannak, melyek célja, hogy a legények minél több tojáshoz jussanak a tojásjátékokhoz. Egyik ilyen játék például a Kecskemét környékén ismert tojásütés, tojáskoccintás. Ketten egymással szemben állva a tojásokat egyre erősebben összeütögetik, s az nyer, akié épen marad. Másik játék a tojással való labdázás. Úgy tartották, hogy aki a feléje dobott tojást elejti, még egy esztendeig nem leli meg a párját.

Romániában a látogatók vitték a gazdának a tojást, megütögették vele, s közben köszöntést mondtak: "Krisztus feltámadott." Voltak azonban különleges felhasználásai is a tojásnak. Igen sok helyen szerepeltek a tojások, mint szerencsét hozó amulettek.

A görögök azt a tojást, melyet a tyúk először tojt nagypénteken, varázserejűnek tartották.

Német hiedelem szerint, húsvét reggel egy tojáson átnézve meg lehet látni a benne táncoló bárányt.

Jóslásra is használták a tojást: ha nagypéntek éjjelén feltörték, s egy pohár vízbe csurgatták, a formája megmutatta, milyen lesz a jövő évi termés. Volt, ahol a lányok tojáshéjat tettek a küszöbre húsvét előtti este, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása. Ugyanaz lesz, mint az első férfié, aki belép a házba.

A tojás, a belőle kikelő madárral, a sírjából feltámadó Krisztust is jelképezi, amellett, hogy a termékenység ősi jelképe is. A téli időszak utáni első tojások éppen húsvét idejére estek, valószínűleg ezzel függ össze, hogy az emberek a tavasz érkezése feletti örömüket a tojások kifestésével, hímzésével fejezték ki.

Forras : innen...

2016. február 10., szerda

Az inka horószkop titkai


Mit mondanak rólad az inka papok? Válaszd ki, melyik madár vagy, olvasd el a jellemzésedet!

A napmadár


A fékezhetetlen (I.22. – II.19.)
A napmadár jegyében született ember legfőbb tulajdonsága a függetlensége. Nem kerüli ugyan feltétlenül mások társaságát, de nagyon jól érzi magát egyedül is. Sokan közülük nem mindennapi hobbival töltik szabadidejüket. Sok feltaláló és felfedező is ebben a jegyben született. A napmadár típusú embereket az anyagi javak közömbösen hagyják. Szeretnek utazni.

Milyen partner?
Nem könnyű vele az élet függetlensége miatt.Későn szánja rá magát a házasságra, és kapcsolatai gyakran rövid életűek. Érzelmi dolgokban gyakran környezete számára érthetetlen módon cselekszik, előfordul, hogy önmagától korban, műveltségben, jellemben végletesen különböző partnert választ. Az inka papok úgy tartották, jobb barát, mint szerető.

Galamb


Igazi galamblélek (II.20. – III.20.)
Ő a nyugalom és a szelídség megtestesítője, de ugyanakkor a félénkségé és a védtelenségé is. Aki ebben a jegyben született, könnyen alkalmazkodik a vele szemben támasztott elvárásokhoz. Keserűség nélkül képes lemondani saját vágyairól és terveiről. Nem vágyik hatalomra, nem szereti a kockázatot. Békés, nyugodt, kiegyensúlyozott életről álmodik.

Milyen partner?
Ha egyszer családot alapít, jó és áldozatkész társ. Könnyű irányítani. Ha meg is kockáztat egy kis félrelépést, hamar visszatér a családi fészekbe. Szülőként toleráns, elvakítja a gyermeke iránt érzett szeretetet.

Keselyű


Csak magára gondol (III.21. – IV.20.)
A Keselyű jóval erősebbek az átlagnál - testileg és lelkileg egyaránt. Mindig saját érdekeiket tekintik a legfontosabbnak, igazi egoisták. Nem félnek viszont a kockázattól. Jobbára vezető személyiségek, imádnak másoknak parancsolni. Nem szívesen ismerik be tévedéseiket, de egy esetleges vereség sem jelent nagy tragédiát számukra. Könnyedén túlteszik magukat a kudarcokon, és máris a következő feladat felé fordulnak.

Milyen partner?
A szerelemben nincsenek gátlásai. Ha Ámor nyila eltalálja, nagyon szerelmes tud lenni. Érzelmeit nem titkolja, de kapcsolatai rendszerint nem tartanak sokáig, mert a szerelemben is önző: leginkább önmagára gondol, nem a partnerére. Azért ő sem reménytelen, ha felismeri hibáit képes megváltozni.

Pulyka


Mellette nem kell szűkölködnüni (IV.1. – V.21.)
Az inkák a Pulykát a bőség, a gazdagság és jóllakottság szimbólumának tekintették. Aki ebben az időszakban született, nyugodt és körültekintő személyiséggé fejlődik. Jellemzője a büszkeség és a tartás. A Pulykáktól igen sokan kérnek segítséget és tanácsot és ami még ennél is többet jelent: meg is fogadják azt. A Pulyka csak hosszas megfontolás után dönt, és ritkán változtatja a nézeteit. Mindig igazat mond.

Milyen partner?
A pulyka hűséges és kitartó partner, de rendkívül igényes. Épp olyan magas követelményeket támaszt magával, mint környezetével, partnerével szemben. Választottját alapos megfigyelésnek veti alá mielőtt rászánná magát a közeledésre. Nem szereti a zsákba macskát. Az otthona és a család, talán épp ezért, nagyon fontosak neki, és mindenben a legjobbat igyekszik biztosítani számukra.

Papagáj


Színes és hangos személyiség (V.22. – VI.21.)
Jellemző rá a kellemes modor, a humorérzék és az elevenség. ő a társaság középpontja. Ez kedvére is van, hiszen a Papagáj nem szereti a magányt, viszont imádja, ha sok barát és ismerős veszi körül, akik csodálják fantáziáját, szellemességét. Hibája lehet a bőbeszédűség, a hiúság és a könnyelműség. Nemigen törődik a pénzzel, egyik napról a másikra él, de szerencséjére általában a sors kegyeltje, szinte mindent sikerül baj nélkül megúsznia.

Milyen partner?
Igazi kaland, de érzelmei gyakran felszínesek. Párjának gyakran van szüksége ügyességre és diplomáciai érzékre, ha meg akarja őt tartani.

Fürj


Igazi tyúkanyó, tyúkapó (VI.22. – VII.22.)
Szerénység, jólelkűség, egyenesség és a áldozatkészség jellemzi. Senki sem képes úgy gondoskodni otthonáról és a családjáról, mint a fürj jegyében született ember. Ügyes és gyakorlatias, nincs sok hibája. Néha zsörtölődik, de könnyű leszerelni, ha igazat adunk neki. Képes nagyon keményen dolgozni azért, hogy megfelelő körülményeket biztosítson családjának.

Milyen partner?
Született otthonülő. Nem vágyik a nagyvilágba - inkább papucsot húz, és kényelmesen elhelyezkedik a fotelben. Imádja a gyerekeket, akikkel szemben megértő és türelmes. Szívesen kényezteti őket is, párját is. Papagájok kíméljenek!

Albatrosz


Kalandra fel! (VII.23. - VIII. 22.)
Élete rendszerint kalandokkal és veszélyekkel teli, de ezeket általában baj nélkül átvészeli. Bátor, vagány, merész, és nem ijed meg semmilyen nehézségtől. Javíthatatlan optimista, aki életörömével másokat is magával ragad, így mindig rengeteg barát veszi körül. Gyűlöli az egyhangúságot. Talán ezért is szereti annyira a kalandos utazásokat ismeretlen vidékekre. Az albatrosz szívélyes, kedves, és nem túl igényes a hétköznapi életben.

Milyen partner?
Párja gyakran szemére veti, hogy nem törődik családjával, de elismeri, hogy ezt mással igyekszik pótolni: engesztelésképpen gyakran halmozza el családját ajándékokkal. Partnerére mindig úgy tekint, mintha éppen csak most kezdené az udvarlást, a hódítást.

Tukán


Egy hallgatag bölcs. (VIII.23. – IX.22.)
A tukán a józan gondolkodás, az óvatosság és a bölcsesség szimbóluma. A tukán jegyű ember megfontolt, higgadt és korántsem mondható bőbeszédűnek. Megbízhatósága és szorgalmára lehet alapozni, a családi vagyont biztosan nem herdálja el, sőt, épp ellenkezőleg: megsokszorozza azt. Gyengéje az utazás. Annak érdekében, hogy útra
kelhessen, sokszor még az észérveket is félreteszi.

Milyen partner?
Nem hősszerelmes alkat. Nem szentimentális és nem is szenvedélyes. Hűvös természetű partnerére józanul tekint, konkrét előnyöket keres benne. Ha egyszer megházasodik, hűséges marad. Tiszteletben tarja a bevett szokásokat, hagyományokat, de nem berzenkedik a háztartásbeli kötelességek megosztásától sem. Eszerint neveli gyermekeit is.

Kolibri


Az életöröm megtestesítője (IX.23. – X.22.)
Ez a piciny madár maga az életöröm, s a kolibri hozza a jó híreket is, az inkák szerint. Aki ebben a jegyben született, derűs, jóindulatú és barátságos. Mindent rózsaszínű szemüvegen keresztül lát, ami az élet legnehezebb pillanatain is átsegíti. Sok barátja van, és ő szívesen segít nekik. Szereti a szép ruhákat és a különleges ételeket. Nem takarékoskodik, de általában nincs is rászorulva.

Milyen partner?
Tökéletes - egy egész életre. Nagyra értékeli az élvezeteket. Szereti, ha kényeztetik és ha kényeztethet. Aki őt választja párjának, nagyon kényelmes és kellemes otthont talál majd magának mellette, amelyben nem hiányzik semmi a boldogsághoz.
Ez a piciny madár maga az életöröm, s a kolibri hozza a jó híreket is, az inkák szerint. Aki ebben a jegyben született, derűs, jóindulatú és barátságos. Mindent rózsaszínű szemüvegen keresztül lát, ami az élet legnehezebb pillanatain is átsegíti. Sok barátja van, és ő szívesen segít nekik. Szereti a szép ruhákat és a különleges ételeket. Nem takarékoskodik, de általában nincs is rászorulva.

Héja


Kirobbanó energia, lehengerlő fantázia. (X.23. – XI.22.)
Az ebben a jegyben született emberek energikusak, bátrak, határozottak. A Héja kitartó és erős, de nem szereti a szürke hétköznapokat és az egyhangúságot. Nem mindig diplomatikus, nem tudja elrejteni érzelmeit. Viszont közvetlenek és nyíltak. Némelyik héja típusú személy mindennél jobban szereti a hatalmat. Vonzza őt minden, ami nem szokványos, titokzatos és kiismerhetetlen - gyakoriak nála a parapszichológiai képességek.

Milyen partner?
Igen szerencsés alkat: mindent elér nagyobb erőfeszítések nélkül. A másik nem számára rendkívül vonzó a vitalitása és a fantáziája. Általában későn szánja rá magát a házasságra, de választottjához hűséges marad. Az erotika nagyon fontos a számára, e téren sem lehet unatkozni mellette.

Sólyom


A kalandos élet garanciája (XI.23. – XII.21.)
A Sólyom nemes jellem, bátor és nagylelkű. Élete állandó változás és kaland, melyekből mindig baj nélkül tér haza. Bár hirtelen haragú, indulatai hamar elmúlnak. Talán ez is az oka annak, hogy könnyen megbocsát. A Sólymok szeretnek bulizni, mulatni nagy társaságban érzik igazán jól magukat. Szeretik szórni a pénzt, nem kenyerük a spórolás.

Milyen partner?
A sólyom elbűvöli a másik nemet. A családi kapcsolatokat nem sokra értékeli, csapodár típus. Vagy nagyon korán nősül, vagy idősebb korban, de gyakran nem tartós a házassága.

Bagoly


Bölcs és megbízható (XII.22. – I.21.)

Ez a madár a bölcsesség és a megfontoltság szimbóluma, de nem utolsósorban a titoktartásé is. Aki a bagoly jegyében született, komoly, diszkrét, és nem beszél a levegőbe. Szűkszavú, nem érzelgős. Higgadt, tartózkodó a viselkedése. Megválogatja a barátait. A Bagoly nem tűri a butaságot, az önteltséget és a bizonytalanságot. Szorgalmas és törekvő, így gyakran komoly sikereket ér el az életben.

Milyen partner?
A bagoly nem szentimentális és nem is gyengéd, de hűséges és felelősségteljes, megbízható társ. Nagyra értékeli a családi kapcsolatokat és hagyományokat. Kissé konzervatív. Tiszteli az idősebbeket. Szigorú, de igazságos, kiszámítható, gondos szülő.

Forras : innen...

2016. február 4., csütörtök

10 jel, amiből biztosan tudod, stressz gyötör



1. Hétvégi fejfájás

A hétvége elvileg a pihenésről szólna, de neked ekkor is a munkán jár az eszed, és nem tudsz rendesen aludni, sajog a fejed? Ez az egyik jele annak, hogy talán túlzásba vitted az idegeskedést a munkahelyeden. Mindenképp próbálj meg relaxálni, ha kell, utazzatok el valahova. Egy kirándulás vagy egy vidéki hétvégézés során könnyebben megfeledkezel a munkahelyi problémáktól is.

2. Fájdalmas görcsök

A túl nagy stressznek kitett nők kb. kétszer annyiszor éreznek valamiféle fájdalmas szorítást, görcsöt a testükben, mint azok, akik nyugodtabb környezetben tudnak dolgozni. Ez a stressz okozta hormonális változásoknak tudható be, így jobb, ha mielőbb teszel a szorongás ellen.

3. Sajgó állkapocs

Egész nap fáj az állkapcsod? Ez annak a jele lehet, hogy éjszaka csikorgatod a fogad, csak éppen nem veszed észre. A fogcsikorgatás egyik leggyakoribb kiváltó oka a stressz. Hogy ne kopjon el teljesen a fogad, érdemes fogorvoshoz fordulnod a problémáddal, hosszú távon pedig a stresszmentesítés lenne a hasznos, hogy a probléma ne térjen vissza megint.

4. Rémálmok

A nyugodt alvás elengedhetetlen kelléke, hogy ne feszülten feküdj le. Ha virágos rétek vagy tengerparton táncoló félmeztelen pasik helyett állandóan a vérben forgószemű főnököd és toronymagas papírhalom miatt ébredsz leizzadva, több mint valószínű, hogy az idegeid túl vannak terhelve. Mindenkinek legalább 7-8 óra pihentető alvásra lenne szüksége. Ha ezt nem tudod a stressz miatt megoldani, csak rontod a helyzetet, ráadásul az álmosság miatt teljesíteni sem tudsz úgy a munkahelyeden, ahogyan szeretnéd.

5. Fogínyvérzés

A stressz többek közt növeli a fog és íny körüli rendellenességek kockázatát is. A stresszhormon ugyanis könnyen okozhat gyulladást a szervezetedben, mely a szájüregedet sem kíméli. Erre még rátehetsz egy lapáttal, hogy még ebédelni sem állsz fel, hanem az íróasztalodnál étkezel. Ha mást nem, legalább fogat mosni menj ki, vagy dobj be egy rágót ebéd után, hogy csökkentsd a baktériumok elszaporodását a szádban.

6. Pattanások

Mint arról már szó esett, a stresszhormon gyulladást okozhat a szervezetedben, mely a bőrödön is kiütközhet pattanások formájában. Használj szalicilsavas vagy antibakteriális arctisztítót, majd kend be hidratálóval a bőröd, hogy ne száradjon ki. Ha a probléma nem múlik el pár hét alatt, keress fel egy bőrgyógyászt.

7. Édesszájúság

Folyamatosan édességet kívánsz, és hiába próbálsz ellenállni, nem bírsz nemet mondani a sütiszeletre? A stressz okozta feszültséget kell kompenzálnia a szervezetednek, ennek egyik módja az édes íz által felszabadított boldogsághormon- dömping. Ez viszont a 22-es csapdája, mert a pillanatnyi megkönnyebbülés után jön a bűntudat. Ha már rágcsa, akkor inkább pár szem dió, mandula vagy aszalt gyümölcs legyen a nasid.

8. Viszkető bőr

A pattanások mellett egyéb bőrproblémákat is okozhat a konstans stressz. Például bőrviszketést. A viszketés mögött pedig olyan rendellenességek húzódhatnak meg, mint az ekcéma vagy a pikkelysömör. Mindenképp érdemes bőrgyógyászt felkeresned ezekkel a tünetekkel, hiszen amellett, hogy esztétikailag nem túl látványosak, elviselhetetlen viszketést is tudnak okozni, kaparással pedig csak ronthatsz a helyzeten.

9. Allergia

Ha eddig nem szenvedtél tőle, akkor a túlzott stressz miatt elképzelhető, hogy most nem úszod meg az allergiaszezont. Ha az allergia eddig sem volt számodra ismeretlen, akkor pedig számíthatsz rá, hogy a tünetek erőteljesebben fognak jelentkezni. Bár kétségtelen, hogy ma már rengetegféle készítmény kapható allergia ellen, de a stressz kiváltotta érzékenység ellen igazából te tudod felvenni a harcot relaxálással, jógával, meditációval. Bármivel, mely segít lenyugtatni, így az állandó orrfolyásnak és szemviszketésnek is búcsút mondhatsz, vagy legalábbis jóval kevésbé fognak gyötörni.

10. Hasfájás

Bár még pontosan nem tudni, mi az oka, de a folyamatos stressz és a hasfájás között is összefüggést állapítottak meg a kutatók. Itt is a „segíts magadon” elv tud hatékony lenni, tehát legyűrni a stresszt, mielőtt ő tesz tönkre téged, mivel a fájdalomcsillapítók folyamatos használata sem a legjobb megoldás. Ha így sem csillapodnak a tünetek, fordulj orvoshoz, mivel a fájdalom oka lehet ételallergia, laktóz intolerancia, irritábilis bél szindróma vagy éppen fekély.

Forras : innen...

Stresszkezelés


A stressz az élet sava-borsa, mondta a stressz felfedezője, Selye János. S akkor még szerényen fogalmazott. Miért? Mert só és bors nélkül még megélhetnénk, stressz nélkül azonban aligha. Teljesen stresszmentes élet nincsen.


Stresszmentes állapot csak maga a halál. Ugyanis minden inger, amely bennünket ér, sok különféle hatása mellett a stresszválaszt is kiváltja szervezetünkből; ez persze a gyenge és semleges ingereknél alig észrevehető. Az erős pozitív vagy negatív ingereknél azonban intenzív. A stresszválasz lényege az alkalmazkodás, és ez minden ingernél ugyanolyan, csupán mértéke és időtartama más.

Nézzük tehát, mi a közös az összes stresszreakcióban. Ez az úgynevezett GAS (generális adaptációs szindróma), amelynek három szakaszát lehet megkülönböztetni. Az első akkor következik be, amikor a szervezet találkozik egy ingerrel, s arra éberséggel válaszol: ez az ún. "alarm-reakció". Ezt követi az alkalmazkodás, amely ha túl sokáig tart, elvezet a harmadik szakaszhoz, a kimerüléshez.

De milyen stresszt is kívánjon még magának a modern ember?
Ez azért is jó kérdés, mert általában mindenki úgy közelíti meg a stresszt, hogy miként kerülhetné azt el, ahelyett, hogy arra gondolna, milyen stressz is lenne neki jó.

 Ébresztő!

Jó stresszről (eustressz) és rossz stresszről (distressz) beszélünk, miközben azt mondtuk: minden stresszben van valami egyforma. De mi az egyforma a jó és a rossz stresszben? Egyértelmű: az ébresztő hatás. Legyen akár idegesség, akár meglepetés, öröm vagy extázis, az éberség növekszik, és a tudat egyvalamire fókuszál: arra, ami a stressz tárgya, kiváltója, vagyis a stresszorra. Vagy azért, mert fél tőle, mint egy villámlástól; vagy azért, mert elbűvöli, mint egy "szicíliai villámcsapás". Tehát még képi szinten is megragadható a különböző stresszek közös vonása. A "szicíliai villámcsapást" a meglátni és megszeretni élményére mondják. Ez is őrült stressz, de nem sokan mondanák, hogy kerülendő.  Persze vannak más vérmérsékletűek, akik jobban szeretik a hamu alatt izzó parázs visszafogottabb ideáját, vagy a házi tűzhely melegét...

Hihetetlen mértékben különbözünk stressz iránti hajlamainkban. Vannak, akik az egy az egyben, intenzív helyzeteket, érzelmeket kedvelik. Biokémiailag ez azt jelenti, hogy egész szervezetüket teljesen átadják az adrenalinnak, és ezt még jól is tűrik. Szívükkel élik meg az életet, s így nem meglepő, hogy gyakran éppen szívük az, amely időnap előtt felmondja a szolgálatot.

A másik típus viszont visszaszabályozott stresszben él szívesebben. Ők nem szeretik, ha teljesen elragadja őket valamely erős inger vagy érzelem; ilyen esetben védekeznek, általában elmenekülnek. A lassan kialakuló érzelmekben bíznak jobban, amely csak enyhe stresszt jelent. Biokémiailag: nem adják át magukat az adrenalinnak, mely félő, hogy hányná-vetné őket egy háborgó tengeren. A stresszt egy biztonságosabb formában élik át.

Vissza a jelenbe

A legnagyobb stresszeket sokszor magunk okozzuk magunknak, saját gondolatainkkal magunk gyártjuk őket. Az emberben ugyanis kialakult egy minden fajhoz képest erősebb emlékezet, és vele együtt a jövőre való gondolás képessége. A jövő is stresszel bennünket, a múlt is, nemcsak a jelen.

Ezekre pedig egyelőre nem alakultak ki a megfelelő szűrőink. Folyton kísértenek a múlt rémei és a jövő árnyai. Ráadásul a hírközléssel még több stresszlehetőség támad. Így aztán az egész világ terhét hordjuk magunkon. Egyetlen ellenszere ennek, ha intenzíven belemerülünk az éppen most végzett tevékenységünkbe. Ha "ráfekszünk az áramlatra", s ezzel helyreállítjuk a jelenlét érzését. Mert az ember kivettetik a jelenből, és vissza kell találnia a jelenbe, saját jelenébe. Persze az emlékezet, az intelligencia, az előrelátás abszolút kívánatosak, csupán melléktermékeik nem azok: a múltba merülés és a jövő miatti szorongás. Az is kívánatos valamennyire, hogy tudjuk, mi történik a nagyvilágban. Mindezek emberi vívmányok, legyünk rájuk büszkék. Nem az a cél, hogy ismét primitívekké váljunk, vagy hogy gyermekek legyünk. Csupán az, hogy emberi képességeink ne pusztítsák el bennünk a jelenlét érzését.

A jövő és a múlt betegei

Az emberi létben két (ha nem három) ellentétes tendenciát kell összehangolni: a távlati célokra irányulást, a közvetlen célokat, és a jelenlétet. Bármelyik szenved itt csorbát, az hosszú távon nem tartható viselkedésekhez vezet. Ha mindent alárendelünk egy távoli célnak, és minél nemesebb ügy az, annál inkább, egyrészt könnyen a tönk szélére juthatunk, másrészt teljesen háttérbe szorítottuk szervezetünk igényeit. Elfelejtünk lazítani, képtelenek vagyunk kikapcsolni tudatunkat, és végül is kifosztjuk erőtartalékainkat. Ez már tulajdonképpen visszaélés azzal, ami adatott. És most itt nemes célokról beszélünk, nem pénzhajhászásról és hasonlókról. Egyébként nem ítéljük el az anyagi biztonságra való irányulást sem, amíg az nem öncélú: azért nem, mert a pénz hiánya bizonyítottan az egyik legfőbb stresszor, méghozzá olyan negatív stresszor, amely minket és családunkat elégedetlenné, boldogtalanná és diszharmonikussá tehet. Sajnos az ellenkezője nem igaz: a pénz nem tesz boldoggá. Ma már mindezek igazolódtak. Itt is csak az a probléma, ha mindent az anyagiaknak rendelünk alá. Ne mi szolgáljuk Mammont, szolgáljon ő minket!

Legyünk tehát életművészek, teljes emberek. Fedezzük fel újra a jelenlétet, hangoljuk össze közeli és távlati céljainkkal.

Jakabffy Zsófia


A stressz olyan mint a borivás: kis mennyiségben jótékony hatása van, motivál és élénkebbé tesz. A túlzott és folyamatos stressz viszont kiégést, testi bajokat fáradékonyságot okozhat. Mi jelzi a bajt, és hogyan kezelhetjük a stresszes állapotot?

Bizonyos fokú stresszre szükség van, ez ugyanis inspirál, motivál, tevékenyebbé tesz. Ha azonban folyamatosan túl nagy nyomás nehezedik az emberre, az inkább árt neki mint használ: hatékonysága elkezd csökkenni, egyre több hibát vét, ingerlékennyé és fáradékonnyá válik. Ha különböző módszerekkel nem vezeti le, előbb-utóbb komoly testi és lelki problémákkal kell majd szembe néznie: álmatlanság, kiégés, depresszió, gyomorfekély, különböző szív- és érrendszeri megbetegedések.

Intő jel lehet a túlzott koffeinfogyasztás

A megelőzéshez ajánlott folyamatosan figyelni a saját viselkedést. A túlzott megterhelés hatására ugyanis először a viselkedése változik meg. Kezdetben a rá korábban nem jellemző viselkedésmódok jelennek meg: túlzott mértékű koffein-fogyasztás, dohányzás, esetleg túlzott alkoholfogyasztás. Emellett elkezdi egyedül érezni magát, úgy érzi, elveszítette a kontrollt az őt érintő események felett, fásulttá, ingerlékennyé válik, vagy épp folyamatosan szorong valami miatt.

Kezdeti tünetek: étvágytalanság, végtagzsibbadás, kimerültség

A fizikai jeleket tekintve az első fázisban banális betegségeket kaphat el (megfázás), később kimerültté, esetleg szenvedélybeteggé válik, hormonháztartása felborul, a vérnyomása megnövekszik. Kezdeti tünet továbbá, ha egész nap nem eszik, zsibbadnak a végtagjai, vagy ha a mellkasában szorítást érez.

Sport, testmozgás

A betegségek azonban elkerülhetők, a tünetek csökkenthetők és megszüntethetők. A stressz levezetésének egyik leghatékonyabb módja a sportolás. Legalább naponta fél órát kell szánni a testmozgásra. Bizonyos esetekben elegendő egy kellemes séta is. A meditáció is egy lehetőség, csakúgy, mint a jóga.
Testrészei megmozgatásával javíthat stresszes állapotán a munkahelyén is. Nyaknyújtással, vállkörzéssel kilazíthatja izmait, ezáltal nyugodtabbá, felszabadultabbá válik.

Gondolkodjon pozitívabban!

A testmozgás azonban nem elegendő, a stressz csökkentéséhez, megelőzéséhez a gondolkodásmódon is változtatni kell. Helyezze perspektívába a stresszt kiváltó helyzeteket - a 'borzasztó' és a 'nagyszerű' között is vannak lehetőségek. Próbáljon meg árnyaltabban tekinteni a szituációkra, így rájöhet, hogy a helyzet nem is annyira szörnyű - így a stressz is megszűnik, vagy legalábbis csökken. Egy probléma esetén először gondolja át, hogyan tud megküzdeni azzal, majd képzelje el a folyamatot. Így csak olyan mértékű feszültséget gerjeszt magában, amely inspirálja, s nem visszafogja.

Teázzon, mondjon nemet, tanuljon meg gazdálkodni idejével

A nyugodtabb hangulat eléréséhez a munkahelyen is legalább óránként 5-6 percre ki kell kapcsolnia magát. Teázzon a munkatársakkal, beszélgessen - de ne a munkahelyi dolgokról. A munkavégzés során pedig mondjon nemet azokra a feladatokra, amelyekről úgy érzi, meghaladják képességeit. A megfelelő időgazdálkodás is hasonlóan fontos. Ossza be idejét, és kérje, hogy lehetőség szerint előre tájékoztassák az elvégzendő feladatokról: ha látja maga előtt, mely feladatra mennyi ideje jut, sokkal könnyebben birkózik meg velük.

Hosszú távon az életmódváltás segít

A stressz kezelésének egyik legnagyobb nehézsége, hogy az emberek többsége már későn, azaz a komolyabb megbetegedések kialakulásakor döbben rá arra, hogy valamilyen módon csökkentenie kellene a benne felgyülemlett stresszt. És ilyen esetekben már nem elegendő a vállkörzés és a napi fél óra testmozgás, hanem teljes életmódváltás szükséges.

Tippek a stresszkezelésre:

-napi fél óra testmozgás
-meditáció, jóga
-a helyzetek árnyaltabb átgondolása
-óránként 5-6 perc pihenő a munkahelyen
-megfelelő időgazdálkodás
-az elvégezhetetlen feladatok visszautasítása

A Jobpilot cikke alapján


A stressz a szervezet reakciója a nehéz, megoldhatatlan, vagy annak tűnő, bonyolult helyzetekre. Ebben az állapotban a szervezetben adrenalin nevű hormon szabadul fel. Ez a hormon teszi képessé az emberi szervezetet a harcra, vagy a menekülésre.

Normális esetben tehát a stressz jó, sőt kifejezetten elengedhetetlen része életünknek.

A stressz természetes velejárója az életnek, amely kismértékben jótékony, fokozza a szellemi- és testi reakciókészséget, és segít elviselni a megpróbáltatásokat. Azonban a túl sok, vagy túl hosszú időtartamú, rosszul feldolgozott stressz testi és lelki problémákhoz vezet. Olyan betegség, amely fejből és szívből ered.

Általában minenfajta változás, mely kisebb-nagyobb mértékben kihat életünkre stresszes reakciót indít el bennünk. A probléma súlyosságától és testi-lelki ellenállóképességünktől függően jobb esetben fel tudjuk dolgozni ezt a stresszes reakciót, rosszabb esetben az érzés elhatalmasodhat.

Túlhajtott, megpróbáltatásokkal és elvárásokkal teli korunk azonban olyan mértékben legyengítette ellenálló képességünket, hogy már a legkisebb mértékű stressz hatására is felborulhat szervezetünk igen kényes biológiai egyensúlya, a lelki nyugalmunkról már nem is beszélve.

Éppen ezért kiemelkedően fontos, hogy felmérjük szervezetünk ellenállóképességének mértékét, és megtegyük a megfelelő lépéseket a stresszmentes élet felé.

A lelki betegségek közvetetten okoznak szív- és érrendszeri megbetegedéseket, magas vérnyomást, szívinfarktust, érelmeszesedést. Napjaink népbetegsége az influenza és az allergia.

Az állandó, intenzív stressz okozta megterhelés egyenes következménye a meggyengült szív -és érrendszer. A stresszreakció a környezeti és lelki változások hatásaira rendkívül összetett: megnő a vérnyomás, felgyorsul a szívverés, megváltozik a verejtékezés, ezzel felborulhat a só-víz háztartás, a tápcsatornában jelentkező tartós vérellátási zavar fokozza fekély hajlamot, rontja az emésztést és főleg férfiaknál ezáltal tönkreteszi a jókedvet, az érzelmi életet.

A másik fontos terület, ahol az állandó stressz komoly károkat okoz, az az immunrendszerl. Az állandó, intenzív stressz okozta tünetek: állandó idegeskedés, türelmetlenség, ingerültség valamint az immunsejtek számbeli és minőségi romlása miatt megnő a fogékonyság a betegségekre, gyakori felső-légúti panaszok, esetleg bőrfertőzések vagy hajhullás.

A hivatalos statisztikák szerint Magyarország lakossága élen áll a dohány- és alkoholfogyasztásban és az öngyilkosságban

Az emberek úgy érzik, hogy szükségük van valamire, ami segíti elviselni az élet kegyetlen realitását. Az elmúlt években jelentősen megnőtt azok száma akik a boldogság megszerzését különféle kábítószerek, nyugattók fogyastásával képzelik el. Ezekben a szerekben keresnek valamit embertársaink valamit, amit elvesztettek.

Gyermekeink egyre kevesebbet mozdulnak ki az utcákra. Magukba fordulva, a számítógép előtt ülve zárják el maguktól a külvilágot különféle számítógépes játékokba temetkezve, vagy pedig cigarettafüstös pincékben igénytelen, üvöltő zenére "táncova" az alkohol és kábítóser mámorában próbálnak elfeledkezni problémáikról.

Mitől leszünk idegesek?

- munkahelyi elvárások, megfelelés, munkahely elvesztésétől való félelem
- időhöz való kötöttség, állandó rohanás
- család és munka közötti feszültség
- gyakori problémák a főnökkel
- közlekedési dugók
- otthoni problémák, viták, gondok a házasságban
- szexuális problémák
- irreális célok kituzése, túlzott ambíciók
- magányosság, barátok hiánya
- pénzügyi nehézségek
- családon belül a hó végi anyagi problémák, adósságok
- iskolai gondok, tanár-diák közötti problémák
- egy szeretett személy elvesztése
- költözés, elvándorlás
- házasságkötés, babaszületés

Tünetek:

Légszomj, fej- és nyakfájás, migrénes fejfájás, feszült izmok, gyomorégés, hasmenés-székrekedés, ingerlékenység, szívtáji panaszok, fáradékonyság, alvászavar, vagy éppen aluszékonyság, támadó-védekező magatartás, feledékenység, gyenge koncentrálóképesség, bőrkiütés.

Hatására fellépő komplikációk:

Lelki betegségek, szorongás, idegösszeomlás, depresszió, hisztéria, asztmás betegeknél sűrűsödő rohamok.

A stresszhez nem lehet és nem is szabad hozzászokni, hiszen ha nem fordítunk rá kellő figyelmet, meg próbálunk együtt élni vele, igen súlyos, beláthatatlan, végzetes következményei lehetnek.

Nem kell, hogy állandó társunk legyen a stressz. Önerőből is le lehet küzdeni, de ha elhatalmasodik egészségünket is veszélyezteti.

EZÉRT VÉDEKEZZÜNK ELLENE!

Fontos szerepe van ebben a családnak, barátoknak. Megfigyelések szerint a családdal és barátokkal rendelkezők ritkábban betegednek meg, mint az egyedülállók. A szeretet pozitívan befolyásolja a hormonháztartást azáltal, hogy csökkenti a stresszt, igy erősítve az immunrendszert.

Az egészségügyi világszervezet (WHO) legutóbbi jelentése szerint 2020-ra a világon a második leggyakoribb tartós munkaképesség-csökkenést okozó megbetegedés a depresszió lesz!

A WHO adata szerint évente mintegy 100 millió embernél alakul ki a depresszió világszerte. Magyarországi adatok szerint a depresszió a népesség 15 %-át érinti. Mindez az egészségügyi rendszerek és az egész társadalom számára óriási kihívás, amelyre fel kell készülni.

Ráadásul a depressziósok száma évről évre nő, és komoly gond, hogy a betegek mindössze egynegyede kerül orvoshoz. Hazánkban ugyanis a depressziót sem a betegek, sem pedig a környezetük nem tekinti valós betegségnek.

A többség rendszerint csak valamilyen testi problémával, fájdalommal fordul orvoshoz, ami viszont éppen a depresszió tünete.

Pedig a depresszió nem szégyen, és terápiával gyógyítható.

A depressziót 9 tünetből álló skálával azonosítják, és ebből 5 megléte esetén az alanynál depresszióról beszélhetünk:

- depressziós hangulat, búskomorság, magunkba fordulás
- az érdeklődés beszűkülése, a külvilágtól való elzárkózás, örömtelenség,
- jelentős súlycsökkenés, vagy gyarapodás, étvágytalanság, vagy farkasétvágy,
- alvászavar, kevés, nyugtalan, vagy túl sok alvás, - fáradtság, testi, lelki gyengeség,
- lelassultság, mozgásigény hiánya,
- érdektelenség, önvádolás, bűntudat,
- csökkent szellemi képességek (döntési, gondolkodási, összpontosítási),
- a halál, az elmúlás gondolata, öngyilkossági gondolatok.

A depresszió nem függ a tünetek időtartamától, tarthat napokig, hetekig, hónapokig, évekig, megszűnik, majd ismét előjön. Ez a betegség időnként búskomorsággal, a depresszió egyik formájával társulhat, amely teljes mozdulatlansághoz, szinte dermedtséghez vezet.

A depressziós emberre a teljes kétségbeesés, sírógörcs, öngyűlölet, letargia, kimerültség, hipochondria jellemző.
Szélsőséges esetekben téveszmék és hallucinációk is gyötörhetik.

A korábban örömet jelento elfoglaltságok iránt elveszti érdeklődését, egyszóval a depressziós ember zsákutcában érzi magát, amelybol nem lát kiutat.

Az orvosi értelemben vett depresszió, amely felismerheto és hatékonyan gyógyítható, korunk egyik leggyakoribb betegsége nem azonos a rossz társadalmi közérzet által okozott többnyire jogos és motivált bosszúsággal.

Ezt igazolja az a tapasztalat, hogy az igen nehéz körülmények között élők többsége nem depressziós, míg az abban szenvedok jelentos hányada az átlagosnál lényegesen jobb körülmények között él.

Vizsgálatok bizonyították, hogy a genetikai-biológiai hajlam felelős a kialakulásáért, nem pedig a nevelési vagy szociális kondicionálás

Különbözo tanulmányok szerint a depressziósok között a nők és férfiak aránya 6:2.
Becslések szerint a depressziósok 80 %-a nő

 Ez a következokkel magyarázható:

A nők a férfiakkal szemben kevésbé vannak abban a helyzetben, hogy a konfliktusokat sporttal, a hivatásukkal levezessék, és inkább arra vannak kényszerítve, hogy magukba fojtsák. A nők "idealizált képe", hogy mindig elvárják tőlük a kiegyensúlyozottságot, a gyöngédséget, a harmóniát.

Nem lehetnek agresszívek, illetve nem mutathatják ki, mivel nem illik. A nők életkörülményei kedveznek a depressziónak: egyedüllét, elszigeteltség, gyermeknevelés gondjai, szeretehiányos kapcsolat, megértés nélküli társ, függőség. A betegség többnyire 30-40 év között, valamint 50-60 között jelentkezik.

Ez is azt bizonyítja, hogy minden életszakasz pszichés kockázatot hordoz magában (terhességi depresszió, változókor, nyugdíjaztatás). Bizonyos depresszív hajlam minden emberben van. Minél inkább tudatában vagyunk az ilyen hajlamunknak, annál meggondoltabban tudunk krízis helyzetekben cselekedni.

Megelőzhetjük a depressziót, ha ezeket az érzéseket nem fojtjuk magunkba, hanem megosztjuk másokkal.

Ne sajnáljon esténként 10-15 percet arra, hogy egy csésze gyógytea, vagy meleg mézes tea mellett végig gondolja az eltelt napját. Vegye számba az elvégzett munkát és megelégedéssel nyugtázza azokat. Mindenképpen készítsen egy listát azokról a feladatokról, amelyeket másnap kell elvégezni.

Mindig a halaszthatatlan dolgokkal kezdje és úgy menjen a listán végig a kevésbé fontos, halasztható felé. Ha ezzel készen van, nyugodt szívvel álomra hajthatja fejét és nem kell hogy megzavarják az álmát. Persze vannak akik ezt már a munkahelyen megteszik a nap végeztével és a papírra felírt munka másnap az íróasztalon várja.

Bármelyiket választja, higgye el sok feszültségtől szabadítja meg magát!

Már hazafelé menet is próbáljon meg kikapcsolódni. Ha már itt a tavasz, figyelje a madárcsicsergést, a rügyező fákat, a sétáló embereket, a játszótéren hancúrozó gyerekeket, az épülő házakat.

Keresse a szépet, a jót!

Hazaérkezve mindenképpen adjon magának időt kikapcsolódásra. Vegyen egy illatos fürdőt, használjon fürdőolajat, kényeztesse testét lelkét! Szinte hallom : hogy persze, ott sivítoznak, rajcsúroznak a gyerekek.

Ilyen esetben lehet egy közös fürdő is, ha ez már kipróbált dolog. Ha nem, halassza el akkorra, amikor a gyerekek már lefeküdtek. Ilyenkor akár a párjával közösen is fürdőzhetnek, gyertyafénynél, egy pohárka pezsgővel /lefekvés előtt ne többel/, és a vállak, a hát, a nyak lazító maszírozásával oldható a stressztől, idegességtől megfeszült izomzat. Higgye el úgy fogja érezni magát, mint akit kicseréltek. Nyugodt, pihentető éjszakája lesz.

A hétvége legyen a családé, a barátoké, az Öné! Felejtse el a hétköznapokat! Ebben segítenek az aktív tevékenységet igénylő szabadidős sportok, uszoda látogatás, szauna, infraszauna, masszázs, kerékpározás, séta, túrázás.

Ha szereti a zenét, táncot járjon klubokba, íratkozzon be egy tánctanfolyamra! Új emberek között barátságokat köthet, és garantált, hogy velük nem fog munkahelyi problémákról beszélgetni, hiszen nem tudnak róla. Keresse annak a társaságát, akiről tudott, hogy maga a megtestesült nyugalom. Töltsön vele minél több időt és próbáljon meg ráhangolódni! Sokkal jobban fogja érezni magát!

Segíthet a stresszoldásban a relaxáció. Menjen be egy szobába, ahol senki sem zavarja. Húzza be a függönyöket, eressze le a redőnyt! Üljön le egy kényelmes székre, fotelba, feküdjön le egy ágyra! Kapcsoljon be egy kellemes relaxáló zenét. Csukja be a szemét, feszítse meg izmait ,fokozatosan haladjon a fejtől a lábfejig, majd lazítsa el őket, amíg teljesen el nem ernyednek! Egész idő alatt lélegezzen nyugodt ritmusban!

Sokaknak segít a stresszoldásban a jóga.

Sokaknak a legjobb kikapcsolódás fizikailag és mentálisan egyaránt a szexuális együttlét elalvás előtt. A szex csökkenti a feszültséget és megszabadít az elraktározott idegességtől.

A csúcs pillanatában az agy oxitocinban fürdőzik. Ez az anyag felelős azért a laza érzésért, ami a tetőpont után elönti az embert. Az egyik legveszélytelenebb és leghatékonyabb nyugtató a földön.

A szeretett lény érintése, símogatása biztonságérzete, nyugalommal, gyönyörrel tölti el az embert. A meleg karok ölelése bársonyként símogat. Immunrendszerünk erősebb, ellenállóbb lesz, javul a vérkeringés.



Forras : innen...

Az indián kultúra etikai kódexe


Az indiánok mélyen spirituális lények, és nagy hangsúlyt fektetnek a környezetük tiszteletben tartására. Hisznek a Föld Anya, az Ég Apa, a Nap Nagyapja, a Hold Nagyanyja szellemében. És ugyanígy tisztelik az összes élő és élettelen dolgot és annak lelkét a földön.


1.Napfelkeltekor imádkozni: a „Nagy Szellem” csak akkor hall, ha beszélsz hozzá!

2.Legyünk türelmesek azokkal, akik elvesztették belső útmutatásukat. A tudatlan, haragos, féltékeny és kapzsi emberek, valójában mind elveszett lelkek. Azzal segíthetünk nekik, ha útmutatásért imádkozunk számukra.

3.Te találd meg Önmagad! Senkinek ne engedd meg, hogy megmondja mi az utad és ki vagy Te. Ez az út csak a Tiéd! Kísérőid lehetnek az utadon…de járni senki nem járhat helyetted!

4.Otthonod vendégeinek szentelj nagy figyelmet! Tálald fel nekik a legjobb ételedet, biztosítsd nekik a legkényelmesebb fekhelyet, és végig bánj velük megbecsüléssel és tisztelettel!

5.Soha ne vedd el azt, ami nem a Tiéd! Legyen az egy személy, egy közösség, egy kultúra, vagy a puszta tulajdona. Amiért nem Te dolgoztál meg, az nem is a Tiéd!

6.Adj tiszteletet mindennek, ami egyszer visszakerül majd a földbe. Legyen az ember, vagy növény.

7.Tartsd tiszteletben más emberek gondolatait, kívánságait és szavait. Hagyd meg mindenki számára az önkifejezés szabadságát.

8.Ne terjessz másokról negatív pletykákat. A negatív energia, amit bele raksz az Univerzumba, megsokszorozódva tér vissza hozzád

9.Mindneki hibázhat. És minden hiba megbocsátható.

10.A negatív gondolatok megbetegítik az elmét, a testet és a lelket. Törekedj a pozitív hozzáállásra!

11.A természet nem értünk van. Hanem a mi részünk. Része a világ családjának.

12.Amikor valakinek a szívét bántod, a fájdalma méregként tér vissza hozzád.

13.Legyél őszinte mindig, az őszinteség az univerzum tesztje.

14.Tartsd meg az egyensúlyt! Törekedj, hogy mind testben, mind lélekben, mind a szívedben erős, tiszta és egészséges legyél! Dolgoztasd meg a tested, hogy erősítsd az elméd! Gazdagítsd lelki tudásod, hogy meggyógyuljanak érzelmeid!

15.Hozz egyértelmű határozott döntést, hogy ki vagy te, és hogyan reagálsz a körülötted lévő dolgokra. Vállalj felelősséget a tetteidért!

16.Tartsd tiszteletben mások magánéletét és személyes terét, a magántulajdon szent és sérthetetlen.

17.Légy őszinte magaddal! Nem segíthetsz másokon, ha képtelen vagy segíteni magadon!

18.Tiszteld mások hitbéli meggyőződéseit. Ne akard a hitedet ráerőltetni másokra.

19.Oszd meg szerencsédet másokkal, jótékonykodj!

20.A gyermekek a jövő magjai, ültess a szívükbe szeretetet és öntözd azt bölcsességgel és élettapasztalattal. Amikor felnőttek, adj nekik teret a növekedésre.

Forras : innen...

Kezdetét vette a farsang Velencében


A velencei karnevál világszerte ismert, ősi hagyományokra épül, a gondolák és a lagúnák városában. A velencei karnevál hamvazószerda előtt két héttel kezdődik és egy nappal hamvazószerda előtt ér véget.  Idén január 23-án kezdődött és február 9-én ér véget.


A karnevál története ezer évre nyúlik vissza az időben. Elsőként 1094-ben került sor az eseményre. A karnevál egy hatalmas bállal kezdődött, akárcsak napjainkban, amit számtalan színielőadás, játék és koncertek kísért a város terein.

A karnevál idején a város lakói jelmezt öltöttek. A maskara főleg fekete, esetenként szürke köpenyből állt, melynek anyaga selyem volt. A fejen apró kámzsa helyezkedett el, fekete csipkéből és fátyolból, melynek bauta a neve. Az arc szabadon maradt részét fehérre festett álarc fedte, mely neve volton. Csupán a száj maradt szabadon. Mindezt kalap tartotta, fehér tollbokréta dísszel. A jelmez által a karnevál idejére megszűntek a társadalmi különbségek.  Idővel aztán az öltözékek is egyre hangsúlyosabb szerepet kaptak. A város népe egyre díszesebb és változatosabb kosztümökben mulatott.

A mulatság egyik különös szokása volt, hogy a bohócnak öltözött fiúk és férfiak rózsavízzel töltött tojásokat dobáltak az utcán elvonuló szép lányokra és záptojást a kevésbé szépekre.

Régi idők varázsát idézik a karnevál mesés jelmezei:





Forras : innen...

15 meglepő dolog-avagy hogyan könnyíti meg a fogkrém az életed


Fogkrém. Egyike azoknak a higiéniai termékeknek, amit (remélhetően) mindannyian naponta használunk... Reggel és este, fogaink ápolására, tisztítására, de miért csak a fogainkra? Miért is ne használnánk egyéb, hasznos dologra a háztartásunkban? Tudtad, mi mindenre alkalmas még az "alapfunkciói" mellett?


Nagyon sokan esküsznek a fogrémre, mint univerzális tisztítószerre, ugyanis bizonyos speciális „oldhatatlan” alkotóelemeinek köszönhetően, ugyanazzal a mechanizmussal távolítja el a szennyeződéseket egyéb felületekről is, mint ahogyan a fogakról a lepedéket.

Lássuk hát, mire is jó még:

1.Kávé -, és tea foltok eltávolítására


Ugye milyen zavaró egy idő után a kávés, vagy teás csészénk belsejében megjelenő, barna lerakódás, és bármennyire is súrolja az ember lánya, nincs az a mosogatószer, ami maradéktalanul eltávolítaná. De aggodalomra egy percig sincs okunk, tökéletesen eltüntetethetjük a szennyeződést fogkrémmel, a végeredményben hiba nem lesz;), s bögrénk az eredeti állapotában pompázik majd.

2.Ezüst tisztítása


Szomorúan szemléled az elszíneződött ezüst ékszereid vagy evőeszközeid? Jó hírem van: egyáltalán nem kell költened drága ezüsttisztítókra, csak tégy egy kevéske fogkrémet egy puha szövetrongyra, és dörzsöld át őket alaposan. Meglásd, újra a régi fényében ragyog majd minden.

3.Eltávolítja a zsírkréta okozta foltokat
Minden szülő tudja és érti, miről beszélek. Tudják, mekkora örömet jelent, a tiszta, fehér, frissen festett fal. A tiszta fehér fal. És azt is tudja rengeteg szülő, hogyan is fest ugyanez a fal, zsírkrétával rajzolt virágokkal, egyebekkel tarkítva, vagy élénkzöld krikszkrakszokkal gazdagítva. Hogyan is távolíthatod el mindezt? Egyszerűen-fogkrémmel! Meglátod, olyan lesz, mint újkorában.

4.Eltünteti a CD karcolásait
Roppant bosszantó tud lenni egy ugráló CD lemez. Finoman dörzsöld meg a lemez felületén lévő karcolásokat fogkrémmel, s már hallgathatod is!

5.Szagtalanítja a cumisüveget
Szülőként ismerős a helyzet: megvesszük a méregdrága cumisüvegeket, majd szomorúan konstatáljuk, pár hetes használat után, a tejtől igen kellemetlen szagot áraszt. Ne vásárolj újat, anélkül hogy tényleg szükséged lenne rá. Tegyél egy kis fogkrémet az üvegbe, adj hozzá forró vizet, rázd jól össze, és töltsd ki, meglátod, az üveged tiszta és friss illatú lesz.


6.Igen kiváló tömítő anyag


Éppen költözködsz. A hófehér falról lekerültek a képek, óra, stb., és a függesztés helyén lyukak tátongnak. (Nekem legtöbbször a rossz helyre beütött szögek helyének eltüntetése okozza a legnagyobb gondot J.)

Bátran próbáld ki: tegyél egy kisebb mennyiséget a lyuk köré, és a lyukba, igaz, nem vetekszik egy falfestéssel, de tűzoltásnak több, mint tökéletes.

7.Zongorabillentyűk fehérítésére is kiváló
Perceken belül hófehérré varázsolhatod kevéske fogkrémmel a besárgult zongorabillentyűket is.

8.Cipőink tisztítása
Egy-egy új pár cipőnk sajnos nem néz ki túl bizalom gerjesztően akár pár használatot követően… Főleg, ha a fehér, gumi „része” szürkül el, és koszolódik be. Azonban egy régi fogkefe, és a fogkrém segítségével már meg is szabadítjuk ettől, és szebb lesz, mint új korában!

9.Eltávolítja a pohár nyomait


 Nincs is attól kellemetlenebb, amikor az vadiúj, tiszta asztal felületén egy „kör” alakú kávé, teafolt éktelenkedik. Igen, előfordul, hogy poháralátét nélkül sikerül letenni a csészét az asztalra, majd egy nemkívánatosa folt éktelenkedik a helyén. Csak semmi pánik.  Elő a fogkrémmel, és a folt csak volt…

10.Vasaló tisztítására is alkalmas
Emlékszem, egyszer rohantam egy fontos találkozóra, és kissé „túlvasaltam” a fekete nadrágom. A vasaló talpán természetesen egy pompás szürkés folt éktelenkedett, amit másnap, fogkrémmel maradéktalanul el tudtam távolítani.

11.Krómacél tárgyak tisztítása
Vegyünk csak néhány példát: vízcsap, törölközőtartók, evőeszközök, stb. tisztítása is könnyen megoldható fogkrémmel. Nem kell puccos, méregdrága tisztítószert használni, itt a csodaszer . Dörzsöld be picit a tárgyak felületét vele, és rövid időn belül látható a változás!

12.Segít a pattanások „visszahúzódásában”


Ez már egy igen régi, bevált szokás, hogy egy pöttynyi fogkrémet helyezve a nem kívánt pattanásra-segít leszárítani azt. A legjobb egyébként a legegyszerűbb, fehér, mentolos fogkrém, főleg ha érzékeny bőrrel rendelkezünk.

13.Erősíti a körmöket
Tekintettel arra, hogy a köröm és a haj alapjaiban ugyanolyan építőelemekből áll, miért is ne lehetne jótékony hatással körmeinkre is? Kevéske bőrradírral, majd fogkrémmel, egy puha fogkefével átdörzsölve a körmünket- nemcsak erősíti, de fényesíti is azt!

14.Megnyugtatja a sérüléseket, különösen az égési sérülésekre jó
Elég egy aprócska sérülés, vagy égés, a fájdalom mégis nagy lehet, a patika pedig éppen zárva van. Kétségtelenül fogkrém azonban fellelhető a környezetünkben. Tegyél csak egy aprócska pöttyöt a sajgó felületre, és meglátod, milyen nyugtató hatással bír!

15.Hajfesték maradványok eltávolítására is alkalmazhatjuk
Köztudottan nehéz megszabadulnunk a hajfesték okozta makacs foltoktól, de fogkrém segítségével ez is könnyebbé válik.

Forras : innen...