2015. november 6., péntek

Origami-papírhajtogatás


Nem tudjuk biztosan, hogy honnan ered az origami. Sokan egy téves következtetés eredményeképp azt állítják, hogy az origami Kínából ered. A papírt kb. 2000 évvel ezelőtt találták fel Kínában, ez az esemény azonban nem indukálja egyértelműen az origami feltalálását. Tény, hogy a papír később Japánba is eljutott, de ott sem jelent meg egyből a ma ismert origami.
Sokak szerint Japánban  a Heian-korban (794-1185) kezdtek origamizni. Ekkoriban már hallani lehetett olyan mesékről, hogy egy ember papírból madarat formázott, másvalaki pedig egy papírból készült békát varázsolt nővé. Fontos azonban megjegyezni, hogy a "formázás" nem egyenlő a papírhajtogatással. Lehet, hogy gyűréssel, vagy vágással alakították ki a figurákat.


A ma ismert legrégebbi japán origamiról szóló feljegyzés 1680-ból származik. Ihara Szaikaku versében írt arról, hogy esküvők és egyéb szertartások alkalmával papírból készült origami madarakat használtak dekorációnak. Egyes szamuráj családok régi írásai közt fellelhetők bizonyos szabályok arra vonatkozóan, hogy a szertartások alkalmával milyen figurákat és hogyan kell elkészíteni.
1797-ben jelent meg az első nyomtatott origami könyv. Szerzője Akiszato Magakidzsima, a "Szenbacura orikatacsi", azaz "Az ezer daru hajtogatása" címet adta neki.

Mire jó az origami?
Az origami óvodai oktatása nem véletlen, hanem tudatos és megfontolt tevékenység, ugyanis a papírhajtogatás nagyban fejleszti a térérzéket. A térérzék születésünkkor a legerősebb, majd idővel eltompul, ha nem fejlesztjük. Ez a magyarázata annak, hogy a fiatal gyermekek könnyebben képesek egy figurát meghajtogatni, mint az idősebbek. Fontos tehát már az óvodákban oktatni az origamit, mert amellett, hogy a gyermeket elfoglalja, játszva fejleszti a térérzékét és a vizuális készségeit.
Sok embernek nehézséget jelent az origami elsajátítása, pontosan a vizuális készség hiánya miatt. Nehézségek még egy átlagos vizuális képességgel megáldott embernél is gyakran adódnak. Rengeteg segítséget jelent a multimédia (képek, hangol, videók, leírások) alkalmazása, mely napjaink technológiai hátterével megvalósítható, így azt mondhatni, hogy a tendencia még ha lassan is, de javul.
Összességében elmondható, hogy az origami elsajátításában előnyt élveznek a fiatal gyermekek, mert ők ekkor a legfogékonyabbak a vizuális agytornával szemben, illetve statisztikailag a balkezesek, mivel a vizuális központ a jobbféltekében található.
Az origamira sokáig egyszerű játékként tekintettek, azonban az utóbbi időkben a tudomány is egyre intenzívebben alkalmazza, felismerve a benne rejlő lehetőségeket.
Egy kutatócsoport pl. az origami alapjait tanulmányozva és felhasználva próbál egy olyan házat konstruálni, melynek falai földrengés esetén az origami szabályainak megfelelően deformálódnak, ezzel elérve egy flexibilis, ámde rendkívül stabil és biztonságos formát.
Az autóiparban is felfigyeltek az origamira. Újabban próbálnak origami hajtogatási szabályok alapján megtervezni egy gépkocsi vázat, hogy egy estleges ütközéskor a váz origami figuraként hajtogatódjon össze lehetőleg  úgy, hogy a legtöbb ütközési energiát nyelje el, növelve ezáltal a gépkocsi utasainak túlélési esélyeit.
Az űrkutatásban is hódít az origami. Egy robotgép, vagy műhold fellövésekor nagyon fontos, hogy az adott gépezet a lehető legkisebb helyet foglalja el, majd célját elérve kihajtogassa magát. A NASA előszeretettel alkalmaz origamis trükköket e cél érdekében.









Forras : innen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése