A Vezúv legpusztítóbb kitörése Kr.u. 79. augusztus 24-én következett be. A Nápolyi-öbölben található Pomepeii-t és Herculáneumot hat méter vastag láva és vulkáni hamu temette be. A települések több mint 1600 évre a feledés homályába vesztek.
Egy kis történelem.
1. Pompeii
Pompei A várost az oszkok alapították az i. e. 6. században. Már az ókori görögök és föníciaiak is biztonságos kikötőként használták. A fenyegető etruszk támadás ellen a város a görögökkel szövetkezett, akik akkoriban uralták a Nápolyi-öböl környékét. Az i. e. 5. században a szamniták hódították meg.
Pompeii, Campania többi városával együtt részt vett a háborúban, amelyet Campania városai indítottak Róma ellen. I. e. 89-ben Sulla legyőzte őket. Pompeii római kolóniává vált, Colonia Cornelia Veneria Pompeianorum néven. A város Via Appia egyik állomása volt, amely Rómától a mai Bridnisi-ig ért, és a tenger felől érkező árukat továbbította Róma és Dél-Itália felé. Augustus uralkodásának idejére esik a város másodvirágzása. Claudius, Ciceró is szívesen időztek itt, gyönyörű villáikban.
Két emlékezetes földrengést említ a történelem, 62. február 5-én, majd egy újabb, ezúttal kisebb erejű 64-ben; ezt Suetonius is megemlíti Nero életrajzában, de Vergilius is az Aeneisben.
79. augusztus 24-én a Vezúv kitörése hamuval és lávával borította be a környékbeli településeket, köztük Pompeii-t és Herculaneumot. Pompeii hamu és lapilliréteg alatt alusssza évezredes álmát, Herculaneumot vulkáni iszap borítja be.
Ifjabb Plinius tollából hűen maradt ránk az emlék, aki a történet idején Miseumban tartózkodott, 35 kilométerre az eseményektől; nagybátyja pedig áldozatává vált a természeti katasztrófának.
2. Herkulaneum.
A város nevének mitológiai jelentést tulajdonítanak. Herkules elpusztította a gérüóni szörnyeteget és elhajtotta a marháit. Vulcanus egyik fia, Cacus, ellopott néhány marhát Herkulestől. Herkules meghallotta a csorda hangját és ezt követve, megtalálta Cacust és az ellopott marhákat. Úgy tartják, Herculaneum azon a helyen épült, ahol Herkules megölte a tolvajt.
A pusztulás időpontjában nagyjából 4 ezren lakják, Pompeii-nél kisebb kikötőváros. A gazdaságot főleg a halászat, mezőgazdaság, és kézművesség jelenti. A házak berendezése azonban a lakók jólétére utal. A hely kedvező fekvése miatt több gazdag római polgár itt építtetett nyaralóvillát magának.
Mi történhetett azon a végzetes napon?
Képzeljük el az akkori életet a virágzó Pompeii-ben. A tenger felől, a Porta Marina engedi át a városba látogatókat. Az enyhén emelkedő út a Forumra vezet. Itt van, közvetlen mellettünk Apolló és Jupiter temploma.
A Forumon fehér tógás papokat látunk, éppen az áldozatot készítik elő. Augusztus a betakarítások ünnepe, de 23.-án van Vulcanos ünnepe is, amely alkalomból rőt színű bikaborjút és rőt színű kan disznót szoktak áldozatul felajánlani a szabadtéren felállított áldozati helyen.
20-30 ezer ember él a városban, birtokosok, kereskedők, iparosok. Gyönyörű, nyári napra ébredünk. Reggel a szokott mederben indul minden. Hatalmas szekerek gördülnek a kockakő burkolatú utcákon. A kockakővel lerakott járdákon néhányan a piacra indulnak, ott már hajnalban megindul a nyüzsgés, az adok-veszek.
A nyugalom pillanatai
A kereskedőnegyedben egymást érik a boltok. Cipészek, bronzművesek, kelmefestők és tisztítók üzletei várják a betérőket. A pékek befűtik a kemencéket, sok kenyér fogy minden nap. A borbély is korán nyitott, a vendégek türelmesen várnak a sorukra, közben beszélgetnek.
A Macellum élelmiszercsarnokában folyik a mindennapi élet, itt a gyorsan romló élelmiszerek cserélnek gazdát. A pénzváltók fülkéi már kinyitottak az épület portikuszában. A Macellum mögötti szállóban az urak éppen fogadásokat kötnek a környékbeli parasztokkal.
A termákban (nyilvános fürdő) a férfiak a város életéről beszélgetnek, már rég elfelejtették a tíz évvel ezelőtti földrengést. A bordélyházba új lányok érkeznek; szórakoztatni, mulattatni a férfiakat. A bordélynegyedhez közel, a Foro Triangolare terén két épület is a szórakozást szolgálja. A kisebb, fedett Odeonban zenei előadásokat tartanak, a nagy nyitott színpad ad otthont a szabadtéri előadásoknak.
A közelben van Pompeii nagy sportcsarnoka, a Palestra is. Mellette a 135 méter átmérőjű amfiteátrum, a cirkuszi játékok színtere. A gladiátorok kaszárnyájában folyik a készülődés az új játékokra. Évenként 45 nyilvános ünnepet tartanak, ilyenkor szórakoztató cirkuszi előadások vannak a zsákban szökelléstől a lóversenyen át a gladiátori küzdelmekig. A gladiátorok többféle fegyverrel, páncélzattal léptek az arénába.
A gladiátorok harcolnak egymás ellen; de kiéheztetett állatok, főleg oroszlánok és medvék ellen is. A küzdelem életre-halálra szól: a vesztest meg kellett ölni, csak különleges bátorsága mentheti meg a haláltól. A küzdelmeket nem a görögöktől, hanem az etruszkoktól vették át a rómaiak, ezért is voltak annyira kegyetlenek.
A menekülés
Az eredetileg istenek tiszteletére rendezett játék lassan a lakosság fő szórakozásává válik A nép egy ideje egyenesen élvezi, ha szenvedést vagy halált láthat az arénában és a színházi előadásokon. Fogadásokat is kötnek a nyertesre. Domusokban a hölgyek szépítik magukat a nagy eseményre, ők sem maradnak otthon a nagy esemény napján..
Délután egy óra van, ragyogóan süt a nap. A Vezúv környéki városok nyugalmát hatalmas dörrenés, robbanás bolygatja meg, a Vezúv kúpja az égbe repül, nyomában gáz- és porfelhő tör fel. A porfelhő elsötétíti a napot, éjszakai sötétség borul a környékre. A leszakadt kúp helyén füstoszlop emelkedik, majd lapillieső, vulkáni hamu és por zúdul a környező városokra. Hatalmas a moraj, a föld folyamatosan reng, egyre nagyobbak a lökéshullámok.
Hamar kitör a pánik. A szűk utcákon sikoltozás, fejvesztett menekülés, az emberek egymást taposva igyekeznek legalább puszta életüket menteni. Sokan elesnek. A menekülő tömeg átgázol a fekvőkön. Sokan így lelik halálukat. Mások értékeiket próbálják összeszedni. Ez a késlekedés az életükbe kerül. Menekülni csak a tenger felé lehet, a parton hatalmas tömeg gyűlik össze. A hamu és lapilli megállás nélkül hull az égből.
A füstoszlop messzire látszik, idősebb Plinius – aki Miserumban tartózkodik éppen, mint Titus császár flottaparancsnoka – elindul, hogy a flotta négyevezősoros hajóival segítséget vigyen a rászorulóknak.
Így ír nagybátyja haláláról, Tacitushoz intézett levelében ifjabb Plinius:
Ahogy közeledik ..”Ahogy közeledtek, egyre forróbb és sűrűbb hamu hullott a hajóra, majd tajtékkövek meg fekete és átizzott, a tűzben megrepedezett kődarabok. Hirtelen zátony meredt eléjük, és hegyomlás zárta el a partot. Egy darabig habozik, visszaforduljon-e, de azután a kormányosnak, aki a visszatérést tanácsolta, így szólt: „Bátraké a szerencse! Előre Pomponianushoz!”
Pomponianus Stabiaeban volt, az öböl túlsó partján (a tenger ugyanis öblöt vájt itt az enyhe ívben bekanyarodó partba). Bár oda még nem ért el a veszély, már közelről látható volt, és ha tovább növekszik, közvetlenné válhatott; ezért Pomponianus hajóra rakatta holmiját, készen a menekülésre, ha az ellenszél elül. Mikor nagybátyám, a neki kedvező széllel, hozzáhajózott, átölelte remegő barátját, csillapította, bátorította, és hogy rettegését a maga nyugalmával oszlassa el, fürdőbe vitette magát; fürdés után leheveredik és megebédel, jókedvűen vagy – ami nem kisebb lelkierőre vall – jókedvet színlelve.
Közben a Vesuvius hegyéből több helyen széles lángnyelvek és magas tűzoszlopok csaptak fel; vakító fényüket még növelte az éjszaka sötétsége. Nagybátyám, hogy a rémületet enyhítse, azt erősítgette, hogy a földművesek riadt menekülésükben otthagyott tüzei és üresen hagyott villák égnek a síkságon. Ezután lefeküdt, és mély álomba merült, akik az ajtaja előtt elmentek, hallották kövérsége miatt nehéz és ziháló lélegzetvételét.
Menekülés
Közben az udvart, amelyből szobája nyílott, annyira ellepte és feltöltötte a hamuval vegyes tajtékkő, hogy ha még tovább is a hálószobában marad, nem tud kijönni. Ezért felkeltették, s visszatért Pomponianus és a többi virrasztó társaságába. Közösen megbeszélik, hogy a házban maradjanak-e, vagy a szabadban járkáljanak; mert a gyakori és erős földlökésektől meginogtak a házak, és mintha kimozdultak volna helyükből, ide-oda hajladoztak.
A szabad ég alatt viszont a tajtékkövek hullásától kellett tartaniuk, bár ezek könnyűek és likacsosak voltak. Így azután, összehasonlítva a veszélyeket, az utóbbit választották; nagybátyám, mert az erősebb érv a gyengébbet, a többiek, mert a nagyobb félelem a kisebbet győzte le bennük. Párnákat tettek a fejükre, és kendőkkel lekötözték; így védekeztek a kőeső ellen.
Máshol már felkelt a nap, ott sötétebb és sűrűbb volt az éj, mint bármikor; csak lángcsóvák és különböző fényjelenségek enyhítették. Elhatározták, hogy kimennek a partra, és közelről nézik meg, lecsillapodott-e már valamennyire a tenger; de még mindig viharos és haragos volt. Ő egy leterített vitorlára heveredett, s újra meg újra hideg vizet kért és ivott. Mikor azután a lángok és a kéngőz, a lángok hírnöke miatt a többiek futásnak eredtek, ő is felkelt. Két szolgájára támaszkodva felállt, de nyomban összerogyott; gondolom a sűrű gőz akadályozta a légzésben, és elzárta légzőcsövét, amely amúgy is beteg, szűk volt, úgyhogy gyakran fulladozott.
Mikor harmadik napon, az utcán, amelyet utoljára látott, visszatért a nappali világosság, megtalálták a testét, épen, sértetlenül, úgy felöltözve, ahogy volt. Külsejéről inkább alvónak, mint halottnak látszott.”
Vastag réteg lepi el...A forró lapilli egyre vastagabb réteggel borítja az utcákat, sokan át sem tudnak gázolni rajta. Ők házakban keresnek menedéket az égből hulló veszedelem ellen. A szállongó anyag betör a házakba is, maga alá temet élőt és holtat. Egy kutya fut a még menekülő emberek nyomában, lábait örök futásba merevíti az égből hulló hamu és por. Egy kisgyermeket anyja menekít, mindkettejüket beborítja a szürke forróság.
Akinek mégis sikerül átlábalni az egyre vastagodó lapilli rétegen, annak a tenger akadályozza menekülését. Vihar támad, ide-oda dobálja a kicsi csónakokat. Többméteres hullámokat látni. A földlökések hatására a tenger visszahúzódik, majd hatalmas hullámokban ismét előretolul.
Éjszaka Herculaneum végveszélybe kerül. A tengerparton fiatal szerelmespár sétál, a hold fényénél jól kivehető ölelkező alakjuk. Kis idő múlva a nő kibontakozik az ölelésből, ujjával a Vezúv felé mutogat. Ijedten bámulnak, a hegy tetején, vastagon kiáramló felhőt figyelik. Egy rabszolga tépelődve forgatja kezében pecsétjét, ez az ő személyi igazolványa. Rajta a neve, társadalmi státusza. Nem tudja eldönteni, mit tegyen.
Ha elmenekül, és magára hagyja a gazdái által rábízott villát, sohasem fogják felszabadítani. Ha nem menekül, esetleg veszélybe kerül az élete. Végül marad, a vihar elől egy csónakházba bújik, ahol már többen is várják sorsuk beteljesedését. A feltámadó szél erre sodorja a vulkán mérges gázait, rövid időn belül mindnyájan megfulladnak. A fiatal párt a tengerparton éri utol a végzet, a férfi még holtában is öleli a nőt, testüket beborítja a hamueső.
Éjféltájban hatalmas lángoszlopok csapnak ki a tűzhányóból, megindul a Vezúv oldalán a vörösen izzó lávafolyam. Akkorra már Herculaneumban nincs élő ember, a mérges gázok megölték őket. Reggel hat órára elborít ott mindent a vulkáni iszap. A híg, folyékony áradat minden kis szegletbe behatol, hogy azután megmerevedve tárolja épségben a múltat a jövőnek.
Rabszolga
Pompeii-ben még életben vannak néhányan, elbújva az épületekben, néhányan az alagsorban lapulnak, és fogalmuk sincs Herculaneum pusztulásáról. A szél megfordul, reggel hét óra körül eléri a gázfelhő Pompeii-t is. Aki túlélte az előző napi eseményeket, most megfullad a mérges gázoktól, testüket hamu- és lapillieső borítja be, több méter vastagon.
A Vezúv tovább játszik az emberekkel. Odacsalogatja őket, hogy földjét megműveljék. Néha egészen a kúpig engedi a játékot, azután lecsap, és elpusztít mindent maga körül; embert, állatot, növényt, tájat. Eközben önmagát is pusztítja, jócskán veszített már eredeti magasságából. Az újabb kitörések egyre vastagabb réteg vulkáni hamuval borítják be az elpusztult városokat.
A népvándorlás korára már feledésbe merülnek a hatméternyi hamu és iszap alatt örök álmot alvó városok. 1738-ban tettek első kísérletet az eltemetett városok feltárására. Kezdetben csak antik műtárgyak keresése volt cél. 1860-ban kezdődtek a tervszerű ásatások, Giuseppe Fiorelli vezetésével. Attól csodálatos a látvány, hogy a megkövesedett hamu tárolta nekünk a múltat, cseppnyi változtatást sem engedve a múló évszázadoknak, koroknak.
Úgy láthatjuk az emberek mindennapjait, ahogy a tűzhányó kitörésekor abbamaradtak....
Forras : innen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése