2015. július 22., szerda

A világ legszebb épületei: Fecskefészek-kastély


A Krím félsziget egyik sziklacsúcsán áll a világ egyik legszebb kastélya


Ukrajnában, Jalta mellett, a függőleges sziklák tetején trónol a kastély.
A 40 méter magas Aurora-szirtre épült.


Az ablakokból és a teraszról lélegzetelállító kilátás nyílik a tengerre és a sziklás partra.


Az épületnek elődje is volt, egy fából épült dácsa, amelyet egy orosz tábornok 1895-ben szerelmi fészeknek építetett magának.


1911-ben, egy bizonyos Von Steingel báró beleszeretett a helybe, és megvette a tábornoktól, Pénze bőven volt rá, ő volt az első a világon, aki Bakuból exportált olajat Európába. Ezután megbízást adott Leonyid Sherwood orosz építésznek, aki egy év alatt felhúzta ez a csipkés tornyú kis csodát.


Mintája talán a híres neuschwansteini kastély lehetett


A kastélyt a báró nevezte el fecskefészeknek


1927-ben A krím fészigetre lecsapott egy erős földrengés. Csodálatos módon a kastély kisebb sérülésekkel megúszta.


Azonban a sziklaszirten hatalmas repedés keletkezett. Ezért a látogatását megtiltották.


Néhány évvel ezelőtt biztonságossá tették a megközelítését, a kastélyt felújították.


Azóta a Krím-félsziget egyik legnépszerűbb látványossága.




Forras : innen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése